„A közbeszerzési pályázatra összesen egy ajánlat érkezett, melyet két cég közösen nyújtott be. A két cég közül az egyik nem felelt meg a pénzügyi alkalmassági feltételeknek, így az egész ajánlat érvénytelen. Ennek eredményeképpen a közbeszerzési pályázat újra kiírásra kerül, gyorsított eljárással" - nyilatkozta az Indexnek Molnár Zoltán.
A MOB-főtitkára elmondta, hogy a kiírásban nem történt adminisztratív hiba, mivel a pályázó két cég érvénytelen közös ajánlatot nyújtott be. „Az új eljárás lebonyolítására az olimpia kezdetéig, július 27-ig még van idő. Mivel a gyártásra kiírt közbeszerzési pályázat eredménytelen volt, így jelenleg nincs győztese sem."
A MOB szeptemberben hirdetett pályázatot a XXX. Nyári Olimpiai Játékokra utazó magyar csapat felvonuló- és formaruhájának megtervezésére. Erre negyvennégyen regisztráltak, a november 2-i határidőig harmincketten pályáztak.
A héttagú szakmai zsűri az Innoé Design, azaz Mohari Kinga és Csergő Noémi munkáját találta a legjobbnak, a kalotaszegi motívumokkal díszített kollekció a tervezők szerint fiatalos, látványos, divatos, laza, egyértelmű népi motívumokkal.
A zsűriben ülő szakértők véleménye nem volt egységes: egyikük egyenesen azt állította, az összes pályamunka eltúlzott, magyaroskodó rettenet volt.