hvg.hu: Elkezdted már analizálni ezt az Eb-t?

Kemény Dénes: A nagyobb analízis még hátravan, a kisebb már megvolt. Ez egy olyan Európa-bajnokság volt, ahol voltak nagyon jó időszakaink és voltak közepesek. Igazán rosszak pedig nem. Sajnos egy-egy közepes időszak elég volt ahhoz, hogy bizonyos meccseken - mint a macedónok és a görögök ellen - ne nyerjünk simán és könnyedén. Vagy hogy nem vertük meg Montenegrót, mert rosszkor jött a rossz pillanat. De összességében nem vagyok elégedetlen, nagyon sokszor játszottunk jól: egész meccseken keresztül, egy-egy meccsen hosszú ideig és úgy is, hogy mindenki jó volt. Elsősorban az elveszített elődöntő foglalkoztat, hiszen a győztes meccsekből kevesebb tanulságot lehet levonni. Legfeljebb abban az értelemben, hogy "na, így is tudjuk csinálni", vagyis látom azt, hogy nem alapvetően volt elrontva valami, akár a fölkészülés, akár a játékosokkal való megértetés fázisában. Azt kell kutatni, mi annak az oka, hogy valami nagyon jól tud menni, aztán ugyanazon a meccsen vagy egy másikon megcsípi a csapatot a hülye-kígyó, amitől butaságokat csinál vagy felületes, vagy elveszti a magabiztosságát.

Stiller Ákos

hvg.hu: Vannak már válaszaid?
 
Kemény Dénes: Szerintem hiányzott most a csapatban az a hierarchiális rend, ami egy összeérett, kiforrott és nagyon egységes csapatnál megvan, hogy milyen sorrendben támaszkodnak egymásra a játékosok. Volt olyan szerintem egy-egy fontos pillanatban, hogy két-három jó vagy kiemelkedő játékosa a csapatnak talán egymásra várt. És ha ezek a dolgok rendben vannak, akkor senki nem vár a másikra, amikor azt látja, hogy adott pillanatban neki van esélye. Mert megvan az önbizalma, és annak ellenére, hogy vannak most a vízben mellette olyan játékosok, akik azt a szituációt el tudnák dönteni a javunkra, ő csinálja meg, miután ő is képes erre. És meg is csinálja. Most viszont gondolkozott, várt, vacillált. Igazából sokszor nem érezték, hogy éppen melyikük jön. És ez azzal lehetett volna jobb, ha egyik-másik, tapasztaltabb játékos többet használja a hangját ezekben a szituációkban.
 
hvg.hu: Mégis, mintha inkább az idősebb játékosok tették volna hozzá a legtöbbet ehhez az egészhez...
 
Kemény Dénes: Ez így volt. De ez nem jelenti azt, hogy abban az egy-két konkrét szituációban, amikor a Montenegró elleni meccs eldőlt, ők hibátlanok lettek volna. Akkor ott senki sem volt határozott. Sem az idősebbek, sem a fiatalabbak, senki nem érezte azt, hogy az én kezemben van a labda és nagy esélye van annak, hogy jól járunk vele, akár azzal, hogy adok egy passzt - esetleg némiképp kockázatosat - és ha sikerül, az jó lesz. Akár azt, hogy én magam érzem úgy, ezt most góllal tudom befejezni.
Visszanézve, volt ott 3-4 olyan labda, ami tiszta gólhelyzet volt, és mintha egy kicsit egymásra vártak volna. És ismerem őket, nem tojják össze magukat ezekben a helyzetekben, hanem nem voltak biztosak abban, hogy ez az ő pillanatnyi feladatuk. Közel egyformán nagyon jó helyzetben volt 3 játékos azon az emberelőnyön belül, de nem volt meg, melyiküknek kell ezt most közülük megcsinálni. Mindegyikük látta, hogy nem csak ő tudja ezt most belőni, és ha az ellenfél megtette volna azt a szívességet, hogy csak egy játékosunkat hagyja ilyen helyzetben, akkor nem lett volna gond. Belövi és kész.

MTI / Kovács Anikó

Lehet, hogy nem azt a hat játékost kellett volna beküldenem a hosszabításban. De nekem nyilván megvolt annak a logikája, hogy miért így döntöttem. Aztán az eredmény ezt nem igazolta. Az tény, hogy nem mondtam, hogyan fejezzék be, de van 2-3, tipikusan ebben az összetételben működő emberelőny-befejezésünk, amiből ők válogathattak volna, amíg odaúsznak a kapu elé és azt, amelyikben a legjobban bíznak, megcsinálhatták volna. Mert egyébként azt akarták, csak a kivitelezés nem volt tökéletes. Most nem arról van szó, hogy ők elrontották, mert ilyenkor is én vagyok az edzőjük, tehát mi rontottuk el. Ezen a meccsen nem játszottunk jól, csak közepesen, de egy Montenegró ellen ez csak akkor férhet bele, ha ők rosszul játszanak. Jól játszottak és még olyan játékosaik is gólveszélyesek voltak, akik máskor nem szoktak.
 
hvg.hu: A hierarchián kívül mi kell még az előrelépéshez?
 
Kemény Dénes: Az, hogy a csapat olyan egységes, olyan összetartó legyen és olyan egymásra utaltságban érezze magát mindenki, mint ahogy az a bronzmeccset megelőző 24 órában volt. Mert úgy gondolom, hogy azok az apróságok, amik a nagy meccseken döntőek, például, hogy 6-8-ról kezdesz egy utolsó negyedet egy bronzmeccsen, aztán följössz egy gólra, majd kapsz még egyet, újból kettő a különbség és már csak 5 perc valamennyi van a meccsből - ebben a helyzetben újra talpra állni csak egy nagyon egységes csapat tud. A nagyon erősen egymásra utalt játékosok tudják csak megcsinálni. És a miénk azon a meccsen az volt!

MTI

Lehet, hogy az első olasz meccs és az elődöntő közötti időben meg nem. Lehet, hogy azért voltak közepes meccseink, vagy azért nyújtottunk hullámzó teljesítményt, vagy volt egy-egy pillanatban balszerencsék, mert nem voltunk annyira összerázódva, amennyire például a Volvo Kupán. Vagy, mert az első olasz meccsről mindenki tudta, milyen jelentősége van, aztán kicsit elkényelmesedtünk és olyan apró engedményeket adtunk magunknak, amikről azt gondoltuk, nem fognak számítani. De ebben a helyzetben minden számít, és ugyan az engedmények nem befolyásolták a tökéletes felkészültségünket, de lehet, hogy a csapat vagy a stáb nem volt annyira kompakt, az együttlélegzés, egymás szeretete, az egymás társaságának keresése és az egyénileg kicsit fontosabb dolgok félre tétele nem volt meg olyan szinten az első, olaszok elleni meccs és az elődöntő között, ahogy az elődöntő után.
 
hvg.hu: Mondasz példát?
 
Kemény Dénes: Nem. Mindenki tudja, akár a csapatból, akár a stábból. És itt nem komoly dolgokról beszélünk, hanem apróságokról. De az igazi győztes csapat azért nyer nehéz helyzetben, mert minden áldozatot meghoz, akkor is, ha nincs nehéz helyzetben. Azért, hogy amikor mégis abba kerül, egységes legyen és győzhessen. Sokszor voltunk már ilyenek, most úgy érzem, a kritikus időszakokban nem eléggé. Vagy voltunk már ennél jobban.
 
hvg.hu: Neked az utolsó két meccs közötti idő miről szólt elsősorban?
 
Kemény Dénes: Az elődöntőt elemeztem, a hibák okait kutattam, majd ahogy közeledett a meccs, azaz a szünnap délutánjától, elkezdtem lelki erőt gyűjteni a bronzmeccshez és megpróbáltam ezt a fiúk felé is sugallni. Tudtam, ebben a pszichés állapotban nem szakmai, hanem fejkérdés lesz a bronz sorsa. Két edzést tartottam, a másodikon szabadjára engedtem a fiúkat, találja meg mindenki a saját örömét a vízben, hátha ez fölrázza őket az utolsó meccsre.

Stiller Ákos

hvg.hu: Van, hogy a 15 év alatt már alkalmazott és bevált módszerhez nyúlsz? És bejönnek még?
 
Kemény Dénes: Volt már olyan korábban is, hogy elküldtem a fiúkat sörözni meccs előtt. Ez volt most is, a bronzmeccs előtt. Fontosnak éreztem, önmagáért is, és mert meglepő kérés volt ebben a helyzetben. Elvonta a figyelmüket az esetleg még lappangó letörtségükről.
 
hvg.hu: Vannak különbségek a Peking óta elszenvedett vereségek között? Érzésben, okokban?
 
Kemény Dénes: A vereség is nehezebb, mert sokszor tehetetlennek érzem magam, mert olyan szituációban vagyunk. Ebben az olimpiai ciklusban ez volt az első olyan eset, hogy szabadon válogathattam össze a csapatot, a lehető legjobbat. És ha három ilyen lett volna, akkor talán nagyobb esélyünk lehetne Londonban, mint ahogy most lesz. Mert azért a háromból egyszer a nüanszok összejöttek volna, és azért az nem ártott volna a csapatnak, ha úgy megy Londonba, hogy van egy aranyérme.
 
hvg.hu: Hogy futottál neki ennek a négy évnek? Számoltál azzal, hogy többen visszajönnek majd az idősebb játékosok közül?
 
Kemény Dénes: Én azzal számoltam, hogy 2-3 játékos marad meg az idősebbek közül, és neki is fogtam az új csapat építésének. Az, hogy a Kása jelentkezett már tavaly januárban, majd játszott a Volvo Kupán, aztán mégis lemondta és most újra jelentkezett - hülye lettem volna nem foglalkozni vele, hiszen jó játékos. Ezt minden évben lehet látni a Reccóban. Úgy gondoltam anno, hogy ilyen lesz ez a négy év, arra nem gondoltam, hogy ilyen jók lesznek az eredmények, bármennyire is viccesen hangzik ez. Mert úgy gondoltam, bőven lesz olyan ezeken a világversenyeken, hogy 5-8. között végzünk, és ha rosszkor kapunk ki egy erős csapattól, akár 9.-ek is lehetünk. Ahogy történt ez Montenegróval vagy a horvátokkal. Mi csak egyszer, akkor is a végső győztestől kaptunk ki a negyeddöntőben, hosszabbításban. Tehát azt nem gondoltam, hogy stabilan elődöntősök leszünk ebben a 4 évben.

Stiller Ákos

hvg.hu: Kásástól azt kaptad, amit vártál?
 
Kemény Dénes: Csomó olyan időszaka volt ennek az Eb-nek, amikor azt kaptam és voltak olyan időszakok, amikor gyengébb volt. De azt is vártam, hogy nem lesz végig díszmenet, meg azt is, hogy nem lesz ez annyira egyszerű, mert ezt már végigéltem egyszer visszatérő játékos esetében: kellett egy világverseny ahhoz, hogy karburáljon és visszakerüljön a rendes kerékvágásba, majd a következőn már jobban játsszon.
 
hvg.hu: Hol vagyunk a nagy riválisainkhoz képest? Azon túl, hogy „a magyar válogatott pólózik, a többiek pedig dolgoznak”.
 
Kemény Dénes: Ezt a különbséget a játék jellegét leírandó, nem én, hanem Fekete Szilveszter barátom (az angol női válogatott kapitánya) fogalmazta így meg, utalva a munka jellegű, kiszámított játék és az improvizatív elemekkel színesített, de meghatározott keretekkel bíró, azaz magyaros stílus között. De ha győzni akarunk, nem csak magyarosan, hanem munka szagúan is kell tudnunk játszani.

MTI / Kovács Anikó

Azt nem nagyon látom, hogy sok erősebb csapat lenne nálunk. Lehet mondani, hogy az olaszok megnyerték a vb-t vagy a szerbek ezt az Eb-t, a horvátok pedig az előzőt és Montenegró megvert most minket. Mindegyik csapatról lehet mondani, hogy most jobb nálunk 1-2 góllal, az eredményjelző-tábla ezt mutatja. De hogy sokkal közelebb vagyunk hozzájuk, azt akkor is látod, ha háttal ülsz a tévének.