Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Olasz bajnoki címről és új stadionról álmodik a szicíliai Palermo labdarúgócsapata, mely szaúd-arábiai befektetőkkel kívánja megvalósítani céljait.
"Nekünk, olaszoknak focink van, az araboknak pénzük" - összegezte a szaúd-arábiai befektetőkkel folytatott egyeztetést Maurizio Zamparini, aki 2002-től a Palermo tulajdonosa.
A Serie A-ban 31 ponttal a nyolcadik helyen álló csapat iránt az Ahmed al-Zubeidi vezette Ama Group érdeklődik a szintén szaúd-arábiai Owda és al-Vakil Grouppal közösen.
Zamparini bejelentette, hogy a megállapodás részleteit március közepén hozzák nyilvánosságra. Elmondása szerint a Palermo 3-5 éves befektetési tervben gondolkodik, melynek első lépése az új városi stadion megépítése 100-200 millió euróért. Emellett a szaúd-arábiai finanszírozás a csapaterősítést is segítené: a Palermo három éven belül olasz bajnoki címet akar nyerni.
"Az összesen 5 milliárd eurós projekt a labdarúgáson kívül a szicíliai energia-, agrárszektort és idegenforgalmat is érinti. Az araboknak pénzük van reklámimázs nélkül, a népszerű olasz foci ebben segíthet" - hangsúlyozta Zamparini.
Az olasz sportlapok üdvözölték az arabok megérkezését a Serie A-ba: "Itt volt az ideje, hogy a Manchester City, a Paris Saint Germain és a Málaga után az olasz labdarúgásban is megjelenjenek" - írta a Corriere dello Sport.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.