Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A Haladás VSE pénzén kaszinózott Pintér Zoltán, a klub ügyvezető elnöke, akit ezt követően elnöki tisztségéből felfüggesztettek - írja a Vas Népe.
A Haladás VSE ügyvezető elnöke tavaly októberben egy szombathelyi kaszinóban 600 ezer forintot fizetett ki az egyesület hitelkártyájával - írta a Vas Népe. A lap szerint az ügyvezető három tételben, 200 ezer, 300 ezer és 100 ezer forintonként emelt le összegeket a kártyáról, ezzel a trankzakcióval az egyesület 7,5 millió forintos hitelkerete majdnem teljesen kimerült, hiszen 7 millió 247 ezer forintra rúgott a mínusz.
A Vas Népe azt írja, megkeresésükkor Pintér előbb a klubelnök Kovács Elődhöz irányította az újságírót, majd nem sokkal ezt követően azt közölte, hogy valójában téves kártyahasználat történt, és a pénzt kamatostul visszafizette a klubnak, így a Haladást nem érte kár. Pintér kedden azzal folytatta, hogy "a sportolókért érzett vezetői felelőssége miatt az említett ügyet személyesen jelenti be a rendőrségen", az esetleges eljárás idejére pedig felfüggeszti ügyvezető elnöki tisztségeiből fakadó feladatainak ellátását.
A Jobbik keddi közleménye szerint azonnali elszámoltatást, a vizsgálat teljes dokumentációjának nyilvánosságra hozatalát, valamint azonnali tisztújítást követel a HVSE-nél.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.