Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Nyolc év után juthat ismét másodosztályú csapat a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, amennyiben az MTK Budapest kiejti az elődöntőben a Videotont.
A fővárosi együttes, amely a Honvéd 2004-es bravúrját ismételheti meg, toronymagasan vezeti az NB II Nyugati csoportját, így magabiztosan várhatja a szerdai, első felvonást, bár a hétvégén döntetlent játszott egyik üldözőjével, a Gyirmóttal. A tavaly döntős székesfehérváriak egy elvesztett rangadóval a hátuk mögött lépnek pályára a Hidegkuti Stadionban, vasárnap egygólos vereséget szenvedtek a Debrecentől, így minimálisra csökkent az esélyük a bajnoki címvédésre, hátrányuk 12 pontra nőtt tíz fordulóval az OTP Bank Liga vége előtt.
A másik párharcban az Újpest próbálhatja megszakítani a Debrecen veretlenségi sorozatát, amely minden sorozatra érvényes ebben a szezonban. Ez a feladat ugyanakkor rendkívül nehéznek ígérkezik, főleg az első, hajdúsági megyeszékhelyen esedékes meccsen, mivel a DVSC hazai pályán tíz bajnoki meccséből kilencszer nyert, s csupán a Budapest Honvéddal játszott döntetlent.
A visszavágókat április 10-11-én rendezik.
Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzések:
szerda:
MTK Budapest (NB II)-Videoton FC 17 ó
DVSC-TEVA - Újpest FC 19:15 ó
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.