„Természetesen beszéltem Nagy Lászlóval néhány alkalommal az utóbbi években, de a helyzet olyan, amilyen, minden felborult. Voltak dolgok, amelyek a sport igazságossága szempontjából bántottak, mivel fennállt annak a lehetősége, hogy olyan játékosok maradjanak le az olimpiáról, akik kiharcolták a szereplést. Ez a dolog fájt, ám ezzel a problémával már nem kell szembenéznem. Erről az oldalról nézve jónak tartom a helyzetet, igazságosnak, mivel azok lehetnek ott Londonban, akiknek ott kell lenniük - nyilatkozta az egyik spanyol hírügynökségnek Rivera.
Hozzátette, az ügyben nem neki, hanem a játékosnak kellene beszélnie, de Nagy László egyelőre nem nyilatkozik.
A magyar válogatottban utoljára több mint három éve szerepelt klasszis tavasszal állítólag közel állt ahhoz, hogy spanyol állampolgár legyen, az utóbbi hetekben viszont arról szóltak a hírek, hogy hazatér Barcelonából, az MKB-Veszprém játékosa lesz és akár már Londonban visszatérhet a magyar válogatottba is.
Ezzel kapcsolatban egyelőre sem Nagy László, sem a hazai szövetség nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, a Nemzeti Sport mai számában Vetési Iván, az MKSZ elnöke azt mondja, csak akkor lehet a szövetség rélszéről bármiről beszélni, ha a Barcelona és a Veszprém egyeztetése lezárul Nagy átigazolásáról.