„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Váltócsere miatt öthelyes rajtbüntetést kapott Romain Grosjean, a Forma-1-es Lotus istálló pilótája. A francia versenyzőt a jövő hét végén esedékes Német Nagydíjon fogják hátrébb sorolni.
Grosjean hatodik helyen végzett vasárnap a Brit GP-n, ahol az utolsó néhány körben már váltóhibával küszködött.
"Nagy szerencse, hogy a probléma nem korábban jött elő a verseny folyamán - mondta a Lotus technikai igazgatója, James Allison. - Sajnos ez azt jelenti, hogy öt helyes büntetést fog kapni Hockenheimben, de mint azt az utolsó futamon is bebizonyította, a nehézségek nem akadályozzák meg egy jó eredmény elérésében."
Grosjeannak, aki a kilencedik futam után a hetedik a vb-pontversenyben, Silverstone-ban már a második körben ki kellett mennie a boxutcába, miután egy ütközésnél megsérült az autóján az első vezetőszárny, ám így is hatodik helyen végzett.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.