Bár nem nyert aranyat Lőrincz, a döntő utáni nyilatkozata mégis a legnagyobb sportemberek közé emelte, amelyben rettenetes csalódottsága ellenére sem mondott egyetlen rossz szót sem a körülményekre, bírókra, ellenfélre, csak azt, hogy csalódott. És hogy ezt valószínűleg sohasem fogja kiheverni.
Nem vagyok birkózószakértő (sőt, semmilyen szakértő sem vagyok), de Lőrincz első három meccse után minden természetes és indokolt aggodalom ellenére biztosnak éreztem, hogy ezt az olimpiát csakis ő nyerheti. Ahogy hallgattam a rádiót, a kinti magyar csapat sem gondolta másként, a sok olimpiát megjárt Novotny Zoltán mondta, hogy eddig három versenyzőnek ajánlotta meg előre az olimpiai bajnoki címet, egyiket nem hallottam rendesen, a másik Baczakó Péter moszkvai bajnoksága, a harmadik Lőrincz Tamás. Rémlik, mintha Bácsi Péterről is ezt mondta volna, de a találati arány kedden este sajnos, föltétlen romlott. Pedig tényleg minden Lőrincz mellett szólt. Egyben volt, ahogy ő mondta, és ennek az egyben létnek biztos tudatában, duzzadó erővel, magabiztosan jött este a döntőre, ahol aztán eddigi pályafutásának legkeserűbb élményét szenvedte el. Nem érdemelt vereséget, de hát vajon érdemelt volna-e vereséget döntőbeli ellenfele? Nyilván, nem.
Ami felemelő volt, és bár nem nyert aranyat Lőrincz, mégis a legnagyobb sportemberek közé emelte, az a döntő utáni nyilatkozata, amelyben rettenetes csalódottsága ellenére sem mondott egyetlen rossz szót sem a körülményekre, bírókra, ellenfélre, csak azt, hogy csalódott. És hogy ezt valószínűleg sohasem fogja kiheverni.
Ebben egyetértünk: azt hiszem, vesztes olimpiai döntőt csak akkor lehet valamennyire kiheverni, ha az ellenfél egyértelműen jobb volt: akkor nincs vita. Lőrincz pontosan látta a meccs után pillanatokban is, hogy számára ott volt a nagy lehetőség, bombaformában érkezett, imponálóan győzte le ellenfeleit, és még csak nem is a legnagyobb tudású versenyzővel kellett az első helyért birkóznia. Mikor, ha nem most?
Hirtelenjében azért hoznék egy példát, mert van egy fantasztikus magyar sportoló, a nemrégiben elhunyt Polyák Imre, aki három egymást követő olimpián, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbourne-ben, majd 1960-ban Rómában is ezüstérmet szerzett, négy évvel később Tokióban azonban felért a csúcsra.
Nem ezt kívánom Lőrincz Tamásnak, nem három ezüstöt, hanem azt, hogy már a következő olimpiát nyerje meg, Polyák példájával csakis azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az élet hosszú.
Egy nappal később már egy fokkal megkönnyebbülten nyilatkozott, más szót ejtett Rióról is, de nincs kétség: nehéz ezt feldolgozni. Sőt, azt hiszem, rendesen, nem is lehet. A körülmények sem olyanok, a magyar arany-fóbia csak ront a helyzeten, ma reggel minden olimpiáról szóló beszélgetés így kezdődött: szegény Lőrincz. És hát, igen: szegény Lőrincz. Ma ez a realitás, minden egyéb átverés
„A bukásoktól, brutális sérülésektől való félelem folyamatosan bennem van” – meséli Valter Attila országútikerékpár-versenyző a Penge podcast legújabb adásában, ahol arról is beszélget Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással, hogy milyen gondolatok futnak át az agyán egy esés után, mekkora nyomást jelentett számára a 2021-es berobbanása, és milyen hatással vannak rá a kommentek.
Novák Előd szerint a Fidesz hülyét csinál magából.
Hosszú hallgatás után jelentkezett a kormányközeli közvélemény-kutató.
A műsorvezető kiáll a szombati felvonulók mellett és drukkol, hogy békés legyen a rendezvény.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
