Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Menesztették Giuseppe Sanninót, a Palermo labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, akinek helyét Gian Piero Gasperini veszi át.
A szicíliai klub vasárnap a honlapján jelentette be, hogy egy nappal az együttes első pontszerzését követően - szombaton 1-1-es döntetlent ért el a vendég Cagliari ellen - felbontotta a tréner szerződését.
Sannino júniusban két évre vette át a gárda irányítását az után, hogy pályafutása első élvonalbeli idényében a 14. helyre vezette a Sienát. Az 55 éves szakember irányításával a Palermo az első két fordulóban kikapott az egyformán százszázalékos Laziótól és Napolitól.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.