szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kedden lesz 85 esztendős Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző. A világ legnagyobbjának tartott vizilabdázója egyetért Kemény Dénes döntésével miszerint az év végétől nem folytatja a kapitánykodást, és úgy véli, hogy az új magyar válogatott meg is nyerheti a 2014-es hazai rendezésű Európa-bajnokságot.

A világ legnagyobbja

A miskolci születésű sportember az egyetlen olyan játékos, aki öt olimpián szerepelt, ráadásul mind az ötön éremmel gazdagodott: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arannyal, Londonban ezüsttel, Rómában pedig bronzzal, s lett ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108 alkalommal szerepelt. Münchenben, 1972-ben Rajki Béla segítőjeként ténykedett, majd négy évvel később, Montrealban már mint szövetségi kapitány vezette olimpiai bajnoki címig a magyar csapatot, amellyel nyert többek között vb-t, két Eb-t, s Világkupát is. Edzőként több klubcsapatnál dolgozott, itthon és külföldön egyaránt. A vízben és a parton elért sikerei alapján a sportág legnagyobbjaként tartják számon.

Gyarmati Dezső elmondta, hogy a Londonba címvédőként érkezett magyar férfi vízilabda-válogatott csaknem összes mérkőzését látta itthonról, s nem lepte meg az érem elmaradása, a Kemény Dénes irányította együttes ötödik helye. "A Vodafone Kupán kinn voltam az olaszok elleni meccsen, közvetlenül az olimpia előtt, és rám egy enervált csapat benyomását tette a válogatottunk - jelentette ki. - Arra nem számítottam, hogy nyerni tudunk, arra viszont igen, hogy a legjobb négyben benne leszünk. Egy második-harmadik helyben bíztam, ám számomra nem volt meglepetés, hogy végül nem tudtunk bekerülni az elődöntőbe."

Értékelése szerint az előzmények azt mutatták, hogy "ez a csapat kifújt", és fel kell építeni egy újat, erre most van négy év. "Ez a negyedik olimpiája volt ennek a gárdának, s már az is egy csoda, hogy ezek a fiúk három egymás utáni győzelmet el tudtak érni - mondta. - Még nagyobb csoda lett volna, ha még a negyedik is bejön. Úgy érzem, részben jóllakottak voltak, meg is öregedtek, elfáradtak, elkoptak, nem fizikailag, pszichikailag…"

Gyarmati Dezső szerint, ha beválik a szövetségikapitány-jelölt, háromszoros olimpiai bajnok, az utóbbi időben Kemény Dénest másodedzőként segítő Benedek Tibor, és az utánpótlást megfelelő módon felkarolják, akkor nem kell várni évtizedeket. "Ha így lesz, akkor úgy gondolom, hogy négy-öt év alatt fel lehet hozni egy újabb csapatot, amely éremesélyes. Nem Rióban, hanem a következő, 2020-as olimpiára lehet aranyesélyes válogatottunk megint, de ehhez most kell letenni a megfelelő alapokat. Merem remélni, hogy nem kell évtizedeket várni."

Még a 2016-os nyári játékok előtt, 2014-ben Budapest ad otthont a vízilabdázók Európa-bajnokságának.  Gyarmati Dezső szerint addigra ki kell alakulnia a megfelelő garnitúrának. "Érzésem szerint akár meg is nyerhetjük az Eb-t, de jó helyezést fogunk elérni, mert akik maradtak, azok azért elég jó játékosok és van egy pár tehetséges fiatal is" - jósolt a hazai rendezésű kontinensviadallal kapcsolatban a szakember, aki arról is beszélt, hogy milyen a mai kötődése a vízilabdához.

A 85 éves élő legenda a kérdésre, jó döntés volt-e vagy sem Kemény Dénes részéről, hogy nem folytatja tovább a kapitányi poszton, ezt felelte: "Csak azt tudom mondani, hogy én mit csináltam volna hasonló helyzetben. Nos hát, ugyanígy tettem volna, mint Dénes."

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
6201 új fertőzött, elhunyt 108 beteg

6201 új fertőzött, elhunyt 108 beteg

Előkapták a fogászati röntgent, úgy olvastak bele 17. századi, bontatlan levelekbe

Előkapták a fogászati röntgent, úgy olvastak bele 17. századi, bontatlan levelekbe

Azt ígérik, öt perc alatt teljesen fel lehet tölteni hamarosan az elektromos autókat

Azt ígérik, öt perc alatt teljesen fel lehet tölteni hamarosan az elektromos autókat