Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Nyugati csoportban listavezető Puskás Akadémia hazai pályán nyert a Csákvár ellen, míg a keleti első Békéscsaba Cegléden döntetlent ért el szombaton a labdarúgó Ness Hungary NB II tavaszi nyitányán.
A Dunakanyar-Vác - akárcsak a Magyar Kupa negyeddöntőjében - a Kazincbarcika elleni, 16. fordulós bajnoki meccsén sem állt ki. A váci futballisták azért nem lépnek pályára, mert állításuk szerint Héger József tulajdonostól az ősz folyamán fizetést, de még felszerelést sem kaptak.
Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József, valamint az angol befektető, John Marshall között. Utóbbi korábban megvásárolta a klub által létrehozott JMV Kft-t., ugyanakkor az egyesületet működtető és a licencjogokkal rendelkező céget nem tudta megszerezni.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.