Négy szezonra írt alá szerződést a portugál José Mourinho a Chelsea FC-vel, évente 10 millió fontért, ami négy évre 46,8 millió eurót tesz ki – adta hírül a The Sun a hivatalos bejelentéseket megelőzve. A lap szerint a szerződést a héten írta alá az 50 éves edző és a londoni klub. Hivatalosan persze nem ezért érkezett Angliába, hanem hogy megnézze a Crystal Palace és a Watford közötti osztályozó mérkőzést, amelyet az első nyert.
Mourinhót nagyon várják a Chelsea-nél, 2004 és 2007 között már vezette a csapatot, akkor 50 év után nyert ismét bajnoki címet a klub. Három szezon alatt két bajnoki címet, egy angol kupát és két ligakupát nyert. A kékeket júliusban veszi át, utána egyből a távol-keleti és amerikai tornákra utaznak, utóbbin pedig találkoznak Mourinho két korábbi csapatával, a Real Madriddal és az olasz Internazionaléval is.