Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester United leigazolta Marouane Fellainit, az Evertontól érkező belga futballistáért az átigazolási szezon hétfői zárónapján 27,5 millió fontot (közel 9,5 milliárd forint) fizetett a klub.
A 25 éves támadó 2008 óta szerepelt az Evertonban, ahol a MU jelenlegi vezetőedzője, David Moyes irányította a munkáját.
Fellaini 163 alkalommal kezdőként, tízszer pedig csereként játszott az Evertonban, amelynek színeiben 32 gólt szerzett. A belga nemzeti csapatban 42 mérkőzésen hét találatot jegyez.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.