hvg.hu: Hogy szívtad föl magad az első válogató után?

Szabó Gabriella: Nagyon nehéz volt, óriási kudarcként éltem meg azt az egészet (500 méter egyesben 7., 500 m párosban Fazekas-Zur Krisztinával 3. lett, így nem került be az Eb-csapatba – a szerk.). Lemondtam a további futamaimat, és hazajöttem. Aztán elmentem biciklizni a barátommal, és ahogy tekertünk föl a Budai Várba, egyre csak gondolkodtam. Hogy nem szoktam hozzá az ilyen kudarchoz, és hogy én ebből föl akarok állni. Tudtam, mi mindenben hibáztam, hogy fejben nem minden edzésen voltam ott százszázalékosan, és hogy ezen is változtatnom kell. Aztán pár nappal az első válogató után lementem Szolnokra, hogy megmondjam Csipes Ferinek és Kovács Katinak, hogy a második válogatóra nem velük készülök tovább.

Fülöp Máté

hvg.hu: Mert?

Szabó Gabriella: Feri készítette fel a női párost, a női négyest és Katit is egyéniben, így rám – legalábbis én így éreztem – nem maradt elég ideje és energiája. Valahogy az az egész nem egyezett az én ritmusommal, nekem akkor utóalapozásra volt szükségem, magamra kellett találnom a második válogatóig.

hvg.hu: Mit szóltak?

Szabó Gabriella: Feri azt mondta, neki teljesen mindegy, ott vagyok-e vagy máshol, bármiben segít, ha szólok. Katin pedig azt láttam, sajnálja, kicsit ő is fél ettől az új szituációtól, hiszen ő nagyon szeret csapatban edzeni, nagyon szereti a mindennapokban legyőzni a másikat. És Dana (Kozák Danuta – a szerk.) távozása után ahhoz már hozzászoktunk, hogy ketten készülünk, de teljesen egyedül készülni nem akart. Ezt el is mondta. Mire én azt feleltem, életemben először önző leszek, és csak magamra gondolok, mert 7 hét alatt nem tudok csodát tenni ebben a csoportban, amikor ők egyes edzésen vannak Ferivel, nekem nem kihívás elmenni egy ág végébe, egyedül. Kell valaki, aki engem újra felépít.

hvg.hu: Összességében neked az a négy és fél év a Csipes-csoportban milyen volt?

Szabó Gabriella: Furcsán indult, hiszen a pekingi olimpia után elég mély depresszióba estem: nagyon nehezen viseltem, hogy a négyessel kikaptunk és ezüstérmesek lettünk. Az egy annyira tökéletes négyes volt (Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa – a szerk.), hogy biztos voltam abban, simán aranyérmet nyerünk. De elszúrtuk a pályát, elvesztettünk egy aranyat, és nem megnyertünk egy ezüstöt. Az utána következő fél évben sokszor az járt a fejemben, sikerülhet-e még valamikor, egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy eljutok Londonba. Elkezdtem a jogi egyetemet, eljátszottam a gondolattal, mi volna, ha nem is kajakoznék tovább, és híztam 12-13 kilót. Feri így találkozott velem először, és ahogy rám nézett, láttam a tekintetében a kérdést: tényleg te jöttél haza ezüsttel az olimpiáról? Szerintem úgy is vett át az első évben, hogy na, itt ez a mázlista, aki Pekingben beült a tutiba. Nehezen is ment az első hat hónap, az úszó- és futóedzések a pluszkilóimmal, de a vízreszállás után magamra találtam, onnantól pedig, hogy Danutával megszereztük az első felnőtt világbajnoki címünket (2009, Dartmouth – a szerk.), megállíthatatlannak éreztem magam. Már Kanadában megfogadtam, hogy ott leszek a londoni olimpián, minden edzést megcsináltam, szorgalmas és tudatos voltam, ennek ellenére végig úgy éreztem, és ma is ezt érzem egyébként, hogy Feri nem hiszi el, hogy jó versenyző vagyok, és megérdemeltem a sikereket. Rettenetesen rosszul esett egy tavalyi, olimpia előtti nyilatkozata, amit szerencsére csak London után olvastam: azt mondta, nem érdemlem meg az olimpiát, és hogy abban a négyesben üljek (Szabó, Kozák, Kovács, Fazekas-Zur – a szerk.), mert baráti alapon kerültem be, Danuta révén. Miközben soha nem jöttem le úgy versenypályáról, hogy nem a maximumot nyújtottam, talán egy válogatón kaptam ki a négy és fél év alatt. De Feri sose fogadta el, azt mondta, Danutával más is nyert volna, nem érdemlem meg. Borzalmas érzés ilyet a saját edződtől hallani. Akitől soha nem igényeltem külön figyelmet, kivételezést, a négyfős csoportunkban mindig én voltam a negyedik (Csipes Tamara, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella – a szerk.).

hvg.hu: Így azért elég soknak tűnik az a négy és fél év.

Szabó Gabriella: Tudtam, hogy Feri a világ legjobb edzője, hogy mit akarok elérni, és hogy azt vele érhetem el. Ha mindent megcsinálok, amit mond, akkor ki tudom magamból hozni a legjobbat. Húsz éve nyert olimpiát, egyesben is nagy versenyző volt, a kisujjában van a kajakozás. Neki nem kell videókat elemeznie, mond két mondatot, hogy mit csináljak, és összeáll a mozgásom. És ugyanez igaz az erősítésre is. Sose ír edzésnaplót, úgy küld be kondiba, hogy előtte végig próbálgatja a szereket, tudja, melyik izomcsoportra van szükségünk, melyik a leghasznosabb, és melyikkel tud a végletekig kicsinálni minket edzés végére. Rengeteget tanultam tőle, a hajóról, a technikáról, az evezésről, a hozzáállásról. Emberileg nagyon bírom, jó humorú, nagyon laza ember, akivel nagyon szerettem bulizni és nagyokat dumálni. És igen, sokszor láttam a szemében a kételyt, hogy el tudom-e sztrókolni (Szabó a vezérevezős – a szerk.) a kvalifikációs vb-n vagy az olimpián a négyest, fel kellett dolgoznom, hogy nem hisz bennem, és számára én vagyok a szerencsés flótás, de nem vettem a szívemre. Csináltam, amit mondott, és szépen fejlődtem, minden akadályt megugrottam. Feri mindig azt hitte, csak a zsámolyig jutok, aztán átvittem a szekrényt is.

MTI / Kollányi Péter

hvg.hu: Miért Tóth Lászlót választottad?

Szabó Gabriella: Danáékhoz esetleg mehettem volna, ahol esetleg beleállunk a 200 m párosba, amivel esetleg megnyerjük a válogatót. De nem tudtam elképzelni, hogy belelépek a kapcsolatukba, és harmadikként ott készülök én is a mindennapokban. Olyan emberre volt szükségem, aki csak rám koncentrál, akinek csak az én karrierem elősegítése a fontos. Így jött Vackor, azaz Tóth László, akinek a feleségével gyerekkorunk óta nagyon jóban vagyunk. Tőle tudtam, hogy Laci három hetet itthon tölt, mert várja, hogy Kanadából megérkezzenek a honosítási papírjai. Ez pont az Eb végéig tartó időszakot jelentette, amikor én még azt gondoltam, hogy utána, a második válogatóra már Feriékkel készülök tovább. Aztán a kanadaiakkal végül mégse tudott Laci megegyezni, velem pedig annyira pozitívan alakult minden, akkora sikerélményt adott mindkettőnknek a második válogató, annyi mindenről derült ki, hogy mégis meg tudom csinálni, hogy folytattuk, folytatjuk. Ferivel pedig azóta sem tisztáztuk ezt a helyzetet, talán ő is látja, bejött nekem ez a váltás. Meg talán nem is hiányoztam neki.

hvg.hu: Nem nehezebb egyedül készülni?

Szabó Gabriella: Amikor Dana elment és belevágott Bélával az edzésekbe, nem értettem, hogy tudja magát egyedül rávenni a napi kemény munkára. Hiszen a csapatban egymást akartuk legyőzni, egymást húztuk, én is állandóan azt számolgattam, melyik résztávon kit vertem meg. Amióta viszont én is egyedül készülök, rájöttem, sokkal nagyobb motiváció az, amikor magadat kell rávenned a munkára, tudod, hogy fáradt vagy, és mégis megcsinálod. Míg csapatban ilyenkor ránézel a másikra, és látod, ő se úgy csinálja, mert ő is nagyon fáradt. És akkor egy kicsit lassabban megyünk esetleg mindannyian. Most is volt pár olyan edzésem, amikor valaki csatlakozott hozzám, és ahogy néztem a GPS-en a sebességem, azt láttam, jóval lassabban megyek attól, hogy van mellettem valaki. Megnyugodtam, hogy kicsit előrébb vagyok, ezért nem hoztam ki magamból a maximumot. Szerintem most értem meg erre a feladatra, hogy egyedül is tudok készülni, hogy egyedül is át tudok lendülni fájdalmon, holtponton. És mivel rengeteg nagy versenyen vagyok túl, egy csomó élmény van az agyamban, így amikor Laci azt mondja, “még 20 másodperc”, simán elképzelem, hogy a német hajó felbukkan a periférián. Talán a lelkiismeretem dolgozik most a legjobban, az motivál, hogy amikor otthon lerogyok, ne legyek dühös magamra. Nincs jobb érzés, mint este végiggondolni, ma is mindent megcsináltam. A felkészülés alatt is előfordult, hogy a fáradtságtól már azt sem tudtam, melyik a jobb kezem és melyik a bal, Laci mondta is, fejezzük be a napot. De ahogy eveztünk vissza, 100 méter után kértem, kezdjük el elölről a sorozatot, és megcsináltam az egészet.

hvg.hu: Hogy gyűröd le a fájdalmat, hogy billensz át a holtponton?

Szabó Gabriella: Ez főleg Nagy Sándor sportpszichológusnak köszönhető, aki sosem kajakozott, mégis méterről méterre átveszünk egy-egy pályát. Minden technikai részletbe belekérdez, kis grafikonokat rajzolunk, mikor hogy tartom a csuklómat, mikor jön a holtpont. És mivel edzésen és versenyen már rengetegszer átestem azon, hogy milyen, ha 250 méternél iszonyú fájdalmat érzek a lábamban, ez beleégett a tudatomba, fejben felkészülten várom, és egy pillanat alatt átrugdosom magam rajta.

Fülöp Máté

hvg.hu: Hogyhogy a lábad savasodik?

Szabó Gabriella: Mert nagyon jó a lábmunkám, intenzíven biciklizek futam közben, jól használom a derekamat és a törzsemet. Mondjuk, az is kegyetlen érzés, amikor ellasul és iszonyúan fáj a törzsed és a lábad, de eggyel azért jobb, mintha a karod savasodik be. Az velem a februári kondiedzéseken szokott megtörténni, amikor már három perce húzom a 30 kilót.

hvg.hu: Voltak egyéb meglepődéseid is?

Szabó Gabriella: Fizikailag nem voltam rossz formában, amikor Lacival elkezdtük a felkészülést, de egyéniben nem tudtam hozni bizonyos szinteket. Például nagyon nehezen tudtam magam rávenni, hogy 500 méter egyesre teljesen koncentrálva álljak oda, és csak magammal foglalkozva csináljam végig. Mindig is csapatemberként voltam elkönyvelve, én is így gondoltam magamra, én is mindig csapatban szerettem volna indulni, és attól, hogy már fiatalon jó csapathajóban ülhettem, el is kényelmesedtem. Sosem gondoltam magamról komolyan, hogy egyesben is menő lehetek, mindig is Dana árnyékában voltam, aki kicsi korunk óta az összes versenyét nyerte. És valahogy nem is akartam vele versenyezni, elfogadtam, hogy ő az első, én a második, várom parton, megyünk párost, és minden happy. Tehát mivel sosem voltam rászorulva, hogy egyesben is teljesítsek, soha nem is állt össze nekem ez a pálya. Laci viszont szépen, fokozatosan felépítette nekem, annyi technikai információt töltött a fejembe, hogy egyszer csak azt vettem észre, ezeket mondom én is futam közben, minden külső körülményt kizárok, nem érdekel, mit csinálnak a vetélytársaim. A második válogatón fordult elő először, hogy egyáltalán nem emlékeztem, ki melyik pályán jött, pedig általában minden futamot méterről méterre vissza tudok adni.

hvg.hu: A vb megvan?

Szabó Gabriella: Persze. Az 1000 méter páros nagyon kemény volt, azért is, mert Kriszta gyűlöli az ezret, ezért a felkészülés alatt egyetlen pályát sem mentünk végig teljes erőbedobással. Úgy voltunk vele, elég lesz majd egyszer az a fájdalom, a döntőben. Aztán Duisburgban úgy is mentünk fel a rajthoz, hogy csak a fizikai fájdalomtól féltünk, kérdeztük is Medveczky Erikától és Vajda Attilától, nekik mennyire fájt. Azt mondták, nagyon, így felkészültünk az érzésre, sőt, végig rosszabbra számítottunk. Elég feszülten indultunk, egyrészt a hatalmas szembeszél miatt, másrészt, mert eltűnt két csavar a hajóból, így öt perccel a rajt előtt még az ülést szereltem a mentőhajónál. Aztán a rajtgépbe koppanva már hatalmas nyugalmat éreztem, hátra is szóltam Krisztának, “nyugi, lassú csapás”. A döntő alatt nagyon sokat jelentett, hogy végig hallottam, ahogy Rami (Rami Zur, Fazekas Kriszta férje és edzője – a szerk.) kiabál a partról, hogy “Gabi, nagyon jó!”, és Krisztán is éreztem, élvezi a pályát. Tiszta bika volt a csaj, hiába beszéltük meg, hogy 500-nál, mielőtt indítunk, visszaveszünk 20 csapást, nem kellett, mert annyira jól mentünk. Hátra is kellett szólnom megint, hogy “nyugalom”, mert jártam már úgy, pont Duisburgban, hogy az utolsó 200 méteren lefiniseltek. De a végén ezúttal mi tudtuk legjobban megindítani a hajót.

MTI/Kovács Tamás

hvg.hu: És az 500 négyes?

Szabó Gabriella: A felkészülésünk nem volt zökkenőmentes, hiszen négyen négy helyről érkeztünk (Szabó, Kozák, Fazekas-Zur, Vad Ninetta – a szerk.), sose volt egy jó edzésünk, mert valamelyikünk mindig olyan fáradt volt, hogy majd kiesett a hajóból. De mindig csak egy vagy kettő közülünk, a másik kettő meg ment volna, mint a meszes. Ezért sose éreztük ugyanazt, húzom-tolom volt az egész, elég bizonytalan érzésekkel mentünk ki a vébére. De amikor kint, az utolsó előtti edzésünkön összeültünk, mindannyian azt éreztük, atyaisten, rohadt jó ez a négyes! Ettől olyan lelki béke szállt rám, hogy a döntőre már úgy álltam be a rajtgépbe, hogy azt sem jegyeztem meg, ki melyik pályán indul. Csak később, amikor YouTube-on visszanéztem a döntőt, döbbentem rá, hogy nem a németek voltak a jobb oldalunkon és nem a fehéroroszok a balon. Sose versenyeztem még ennyire nyugodtan, egyszerűen tudtam, hogy meg fogjuk nyerni a vb-t. Csak azzal voltam elfoglalva, hogy visszafogjam a csajokat, mert az utolsó 200-on biztos, hogy el fogunk tudni indulni, mert nagyon robbanékonyak vagyunk. Az egy olyan pálya volt, aminek az első 300 méterén azért élveztem a kajakozást, mert nem kellett megszakadni, hiszen nagyon jól csúszott a hajó, az utolsó kétszázon meg az dobott föl, hogy úgy tudtunk elindulni, ahogy arra számítottam, egyszerűen állva hagytuk a többieket. Az az 500 méter egy felszabadult pálya volt, boldog, vidám verseny.

hvg.hu: Párost vagy négyest könnyebb sztrókolni?

Szabó Gabriella: Párosban könnyebb, mert ott csak egy emberhez kell alkalmazkodnom. Mondjuk Krisztával most nehezebb volt, mert nem sokat készültünk együtt, mondtam is, szóljon, ha bármi nem jó, mert könnyen alkalmazkodom a technikájához, és az a jó, ha ő teljes mértékben ki tudja magát evezni. Ez egyébként mindegyik párosnál így volt, és mindegyiknél be is vált. Négyesben pedig statisztikát készítek, ki hogyan szeret evezni. Most például tudtam, hogy Dana és Kriszta a lassú csapást szereti, és nem érdekelt, hogy Nina magas csapásszámmal szeret menni, erőltettem a lassú döngölőst. És ez is így volt jó, mert ettől tudtak mögöttem még többet kiadni magukból.

hvg.hu: És a párost vagy a négyest szereted jobban?

Szabó Gabriella: Régen azt mondtam volna, hogy a páros a mindenem, de az elmúlt három évben három nagyon jó négyest sztrókoltam. És azért az nagyon jó érzés ám, amikor három nagyon jó formában lévő versenyző tolja alád a hajót. De London óta az van bennem, hogy Rióban a párost és a négyest is szeretném.

hvg.hu: És ki a társad?

Szabó Gabriella: Három számottevő párosom volt eddig: Kozák Danutával, Csipes Tamarával és Fazekas Krisztával. Tamira rengeteget gondoltam most Duisburgban, hiszen a tavalyi világkupán épp ott mentünk utoljára együtt, akkor volt az a nagy huzavona a párosok körül, és emlékszem, ahogy ott álltam a dobogónál, zokogva, mert nekem akkor már leesett, hogy mi nem versenyezhetünk többet együtt. Tami nagyon közel állt hozzám, önfeledten tudtunk versenyezni, vagány versenyző volt, aki még ráérősen feküdt futam előtt a garázsban, amikor én már javában melegítettem. Krisztával ugye most kerültünk csak össze, nagy versenyzőnek tartom, mindketten nagyon mélyről indultunk, fejből, akaratból nyertünk, és mindketten nagyon szeretnénk még bizonyítani. Danutával pedig gyerekkorunk óta párosoztunk, úgy ismerjük egymást, mint a tenyerünket, szerintem nincs még két ennyire hasonlóan kajakozó ember a női mezőnyben, Dana gyakorlatilag centire le tud másolni engem. És Londonban, amikor Dana nyert egyesben, annyira boldog voltam, hogy teljesült a gyerekkori álma, hogy végigzokogtam az eredményhirdetését. Aztán amikor elindult az 500 párosok döntője, kicsit irigykedtem Katira és Natasára, azt éreztem, hogy nagyon szeretnék én is ott lenni, és reméltem, hogy Rióban ez Danának és nekem is megadatik majd. De most, hogy Dana ennyire stabilan az egyes felé orientálódik, már nem vele képzelem el, ahogy állok a dobogón. Inkább csak azt, hogy ott vagyok, azt nem, hogy kivel.

hvg.hu: Hogy élted meg, amikor kiderült, egyedül készül, és főleg az egyesre koncentrál?

Szabó Gabriella: Tavaly szeptemberben pendítette ezt meg először, belőlem meg csak jöttek a kérdések, miért csinálja, hogy szeretné, most nyert két olimpiai aranyat, tök jó a csapat, nevetve elmegyünk Rióig. Próbáltam lebeszélni, és úgy is éreztem, megérti az érveimet. Aztán nyaralás közben jött a hír, hogy Danuta mégis komolyan gondolja. Derült égből villámcsapás, teljes halálfélelem, hogy lesz ezután. Nem csak a párossal, hanem az egész rendszerrel. Nem volt jó, de annak ellenére is tartottuk a kapcsolatot, hogy elment a csoportunkból, és beszélgettünk a párosunkról is, de mivel évekig úgy versenyeztünk, hogy csak a válogatóra ültünk össze, nem sürgettük a kérdést. Tavasszal, amikor Natasa bejelentette a visszatérését, kérdeztem meg Danától, mi legyen a párosunkkal. Ő akkor gondolkodási időt kért, azt mondta, a 200 egyest mindenképpen meg szeretné próbálni, attól tenné függővé. A világkupán 500 egyesben kikapott Benedek Dalmától, 200-on kilencedik lett, én pedig azt gondoltam, kicsit bemajrézik, és akar majd egy vésztartalék párost. Ehelyett ő igen karakánul azt mondta, egyáltalán nem ijedt meg, és továbbra is az egyesre fókuszál. Elsőre kicsit riasztó volt a helyzet, de nem sértődtem meg, nem volt bennem harag, ráadásul később bebizonyosodott, hogy jó döntést hozott. És én ezt mindig is nagyon becsültem benne: kitűzött maga elé egy célt, és azért a falon is átment.

Fülöp Máté

hvg.hu: Hiányzik?

Szabó Gabriella: Persze, mégiscsak 17 évig volt az edzőtársam és az egyik legjobb barátnőm. Eltávolodtunk egymástól, munkakapcsolat van közöttünk, de munkáról sem nagyon beszélgetünk. Nem kérdezem már meg tőle, mit és hogyan edzett, mert tudom, úgyse válaszolna őszintén. Mert ez már műhelytitok. Nálunk ez így megy egyébként, a csajok nem beszélgetnek egymás közt, főleg nem kajakozásról. A vb előtti pár hét is úgy nézett ki, hogy hat női kajakos volt az edzőtáborban, hat külön edzővel, és mindenki külön ment a kis motorosával.

hvg.hu: De nem éppen az volt eddig a női szakág ereje, hogy minden nap egymással versengtetek?

Szabó Gabriella: Kíváncsian várom, hogy hosszú távon ez az új helyzet mit eredményez. Lehet, két év múlva nem lesz bennem annyi adrenalin edzésen, hogy egyedül is rá tudjam magam venni a kemény munkára. De most még hatalmas bizonyítási vágy van bennem, nekem most az a legfontosabb, hogy egyesben is olyan stabil teljesítményt tudjak nyújtani, hogy ne legyen kérdés, akar-e velem bárki párost menni. Mert elég nyomorult érzés volt, amikor Kriszta az első válogató után időt kért. És persze, teljesen jogos volt, hogy előbb Medveczky Erikával is megpróbálta, de még egyszer nem szeretnék ilyen szituációba keveredni. Nem mondom, hogy egyes menő leszek, de most már biztosan nagyobb kedvvel fogok válogatóra járni, nem lándzsával kell majd odalökdösni az egyes rajtjához. Mert tudom, nekem is van ott keresnivalóm.