Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Bejelentette visszavonulását Alessandro Nesta, az olaszok világbajnok futballistája.
A 37 éves védő legutóbb az észak-amerikai bajnokságban érdekelt Montreal Impact együttesében szerepelt. Utolsó mérkőzésén szerdán lépett pályára, csapatával 2-1-es vereséget szenvedett az előző szezonban döntős Houston Dynamótól a rájátszás negyeddöntőjének visszavágóján. "Szerencsés vagyok, hogy húsz évig játszhattam a legmagasabb szinten, de a testem elfáradt, úgy érzem, a legjobb időben fejezem be. Most új életet kezdek, szeretnék a családommal lenni" - mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Nesta.
A kiváló védő 78-szor szerepelt az olasz válogatottban, amellyel 2006-ban világbajnoki címet, 2000-ben pedig Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. A Milannal kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, míg korábban még a Lazióval a Kupagyőztesek Európa Kupáját hódította el. Háromszoros bajnoknak és olasz kupagyőztesnek mondhatja magát, s az Európai Szuperkupát is háromszor nyerte meg, egyszer pedig a klubvilágbajnokságon is győztes csapat tagja volt.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.