A Magyar Vívószövetség honlapjának beszámolója szerint Révésznek ez a harmadik hely a legjobb eredménye világkupán. A 64-es táblán a dél-koreai Szongot, az orosz Ljubov Sutovát, az észt Kristina Kuuskot, a világranglistát vezető román Ana Maria Branzát győzte le, az elődöntőben pedig a későbbi győztes, Európa-bajnok svájci Tiffany Geroudet-től kapott ki. Szász Emese, Budai Dorina és Antal Edina a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését. Legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy négy magyar női párbajtőröző jutott el a legjobb 16-ig. A férfiak pénteken véget ért Grand Prix-versenyében Peterdi András menetelt a legtovább, ő ugyanebben a szakaszban kapott ki.
Magyar bronz a dohai párbajtőr-világkupán
Bronzérmet nyert Révész Julianna a párbajtőrözők katari világkupa-versenyén, Dohában.

Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Orbán elkészült a győzelmi tervével Horvátországban
Halálra rémültek az utasok a római Wizz Air-gépen
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Trump: Lehetnek súlyos vámok, szankciók, vagy azt mondjuk, ez a ti harcotok
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein szexkereskedelem miatt 20 évre ítélt volt barátnőjének vallomását
Miért kell ennyire Donbasz az oroszoknak?│ Elvitelre
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Trump: Inkább nem lennék ott a Putyin-Zelenszkij találkozón
Megszólalt Prigozsin anyja: A fiam tudta, hogy meg fog halni
Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Magyar Péter: Ungár Anna cégének luxusgépe éppen a horvát szigetre repült, amelynél Orbán Viktor hajózott
Szijjártó és a lengyel külügyminiszter az X-en osztotta egymást
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
Bajban lehet a kormány, ha már a közvélemény-kutatók elleni hergelésbe kezdett
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ajsa Luna himnuszénekléséről mondott véleményt az Opera főigazgatója, majd penitenciát írt elő neki
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.