Leszerződött a Wizz Airrel a Budapest Félmaraton

A Wizz Air lett a Budapest Félmaraton névadó szponzora, miután a szervező Budapest Sportiroda (BSI) és a légitársaság ötéves együttműködési megállapodást kötött – jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Kocsis Árpád versenyigazgató csütörtökön Budapesten.

  • MTI MTI
Leszerződött a Wizz Airrel a Budapest Félmaraton

A megkötött megállapodás értelmében a Wizz Air pénzügyileg hozzájárul a félmaraton megrendezéséhez, megjelenítik a saját kommunikációs csatornáikon a rendezvényt, illetve speciális utazási ajánlatot adnak a versenyre érkezőknek, ebben a Wizz Tours is közreműködik – mondta a vezérigazgató, aki kitért arra is, hogy a Wizz Air és a BSI céljai ugyanazok: az emberek életminőségét akarja mindkét szervezet javítani, és nemcsak a magyar, de a nemzetközi közönséget is szolgálják. 

Emlékeztetett, hogy tavaly nyáron a Budapest Airporttal közösen a repülőtér egyik kifutóján tartottak futóversenyt, nagyon pozitívak voltak a tapasztalataik, ezért is döntöttek a félmaraton támogatása mellett. 

Kocsis Árpád versenyigazgató elmondta, évente több mint százezer ember vált rajtszámot a BSI-nél, ennek több mint tizede a félmaratonhoz csatlakozik, amely nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon a legnépszerűbb versenyszám az utcai futásoknál. 

Hangsúlyozta: itthon eddig csak a lakosság 10-15 százaléka "döbbent rá", hogy mozogni érdemes, ugyanakkor az egész világon egyre népszerűbbek a futóversenyek. Elmondása szerint az együttműködésnek köszönhetően egyre több külföldi érkezhet a budapesti félmaratonra.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.