A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Amikor tavaly december 19-én reggel a hvg.hu forrása azt mondta: Pintér Attila lesz a délben kinevezendő szövetségi kapitány, hirtelen erősen megrendült a máskor feltétlenül megbízhatónak bizonyult informátorba vetett bizalom. Aztán néhány óra múlva kérhettük az elnézést: hiába jósolta Csányi Sándor MLSZ-elnök korábban, hogy az ősz gyalázatos eredményei után (0-3 Bukarestben, 1-8 Amszterdamban) külföldi edző kerül a nemzeti tizenegy élére, végül a tavalyi bajnok Győr edzőjét választotta, a magyar futball Pinyőjét, akiről mindenki éppen azt találgatta, mikor rúgják ki klubcsapatától.
Pintér lelkesen vállalta a kapitányságot, bár úgy tűnt, mintha őt is meglepte volna a felkérés. Koncepciót nem nagyon vázolt, csak elmondta, hogy összefogás kell a magyar futballban, és különböző játékrendszerek váltogatásával lehet majd eredményeket elérni. Az azóta eltelt bő két hónapban többször összehívta a válogatottképesnek tartott játékosokat – lassan kevesebben vannak az országban azok a focisták, akik nem voltak még ilyen programon –, majd a mostani meccs előtt jóformán minden idők legnagyobb keretét rendelte be. Pintér láthatóan a magyar bajnokságban játszókra épít, kihagyta például az egyik legtöbbre taksált magyar labdarúgót, a német Schalke 04-ben játszó, tavaly azonban Egervári Sándornak és az egész magyar szakmának beszóló Szalai Ádámot.
Az új kapitány csapata azonban ötlettelenük, kifejezetten gyengén játszott. Ugyan a 13. percben Rudolf Gergely megszerezte a vezetést, ám végül a finnek egyenlítettek, sőt, az utolsó percekben egy tizenegyesből megszerezték a győzelmet is.
