szerző:
MTI

Az egyik német pilóta nyert, a másik megy.

Az összetett pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása 11., az idén pedig a nyolcadik pole pozíciója,

A második helyről pedig csapattársa, s összetettbeli legnagyobb riválisa, a világbajnoki pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton indul majd. A harmadik rajtkockát Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája foglalja majd el.

Időközben bejelentették, hogy a címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel az idény végén elhagyja a Red Bull istállót, és a hírek szerint a Ferrarinál folytatja pályafutását - vált ismertté a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzése előtt.

A Red Bull megerősítette a pilóta távozását. "Szeretnénk megköszönni azt a hihetetlen teljesítményt, amelyet az Infiniti Red Bull Racingnél az elmúlt hat évben nyújtott" - írta a csapat. Vettel ugyancsak köszönetet mondott a csapatnak, amelyet családként emlegetett közleményében.

A német versenyzőnek 2015 márciusáig szóló szerződése volt a Red Bull-lal, az utóbbi hetekben azonban már arról szóló hírek kerültek napvilágra, hogy elhagyja az istállót. A jövőjével, valamint az azzal kapcsolatos kérdésekre, hogy valóban a Ferrarihoz tart-e, még csütörtökön is kitérő választ adott. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint Vettel pénteken tájékoztatta őt döntéséről. 
A világbajnok pilóta helyét Danil Kvjat orosz versenyző foglalja majd el a Toro Rossótól, így ő lesz az ausztrál Daniel Ricciardo csapattársa. Vettel 2009-ben szintén a Toro Rossótól érkezett a Red Bullhoz, amelynek színeiben eddigi 39 Grand Prix-győzelme közül 38-at szerzett, idén azonban még nem diadalmaskodott.

A Ferraritól minden bizonnyal a McLarenhez igazol az ugyancsak világbajnok Fernando Alonso. A nagy múltú olasz istállónak égető szüksége van a sikerre, ugyanis legutóbb hét éve, 2007-ben szerzett világbajnoki címet a finn Kimi Räikkönen révén. A finn és a német pilóta amúgy kiválóan megérti egymást.
Hírügynökségek szuzukai hangulatjelentései megjegyzik, hogy Vettel átigazolásának híre óriási visszhangot keltett, és azóta nem volt példa hasonló szenzációra, hogy Michael Schumacher 1996-ban évek közepén a Benettontól a Ferrarihoz igazolt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kizárták a Kárász–Kozák-kajakpárost a szegedi kajak-kenu vb-n

Kizárták a Kárász–Kozák-kajakpárost a szegedi kajak-kenu vb-n

Éremeső a szegedi kajak-kenu-vb-n

Éremeső a szegedi kajak-kenu-vb-n

Szocialista jelölt is elindul Botka ellen Szegeden

Szocialista jelölt is elindul Botka ellen Szegeden

A Google titokban kikapcsolta a szolgáltatást, amellyel az androidos telefonokat használta adatgyűjtéshez

A Google titokban kikapcsolta a szolgáltatást, amellyel az androidos telefonokat használta adatgyűjtéshez

Óriásplakátjai alig lesznek az ellenzéknek, de összehangolják a kampányt

Óriásplakátjai alig lesznek az ellenzéknek, de összehangolják a kampányt

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját