Orbán Viktor nem az a kíméletlen főnök

„Ugyanúgy vagyok most is, mint tíz-tizenkét éves futballrajongó kisfiúként, akit, olvasva Bocsák Miklós könyveit, lenyűgözött az aranycsapat és Puskás csodája” – jelzi a rajongott focilegendáról elnevezett futballakadémia 36 éves kommunikációs igazgatója, hogy álmaiból a cudar magyar futballvalóság sem tudta kizökkenteni.

Apja költőként az átkosban „a tűrt-tiltott kategória között volt félúton”, s – bár 2001-ben József Attila-díjat kapott – „ez a besorolása máig nem igazán változott”. Anyja az ELTE magyar–francia szakán végzett, és amikor nem három gyermekét nevelte, tanított. A Belvárosban laktak. Már az általánosban támadásoknak volt kitéve: „a tanárom az osztály előtt szúrt le, hogy miért járok hittanra”. A pesti Piarista Gimnáziumban viszont „a pad alatt is sportlapokat olvastam”. A Pénzügyőr ifi focistájaként rúgta a bőrt, játékvezetői vizsgát is tett. Öregfiúk meccsein partjelzősködött, de „mindig elkéstem, ezért Nyilasiék zrikáltak, hogy hozzam ki az ellenőrzőmet”.

Havas Henrik iskolájában diplomázott 2005-ben kommunikációból, de már 1998-tól dolgozott a Nemzeti Sportnál. Az MLSZ-ben az általa alapított sajtóosztály vezetője, egyben a válogatott sajtófőnöke lett 2002-ben. Több könyvet írt, köztük Puskásról, és a hagyatékát is gondozza. 2006 óta dolgozik Felcsúton, ahol a FourFourTwo focimagazint is főszerkeszti.

A Pázmányon történelem–művészettörténet szakon tanuló feleségével 2010-ben költözött Felcsútra. Három lányuk született. Bár „szoktam mondani, hogy szakbarbár vagyok, mert a focin kívül más nem érdekel, a magyar irodalommal azért bensőséges a viszonyom”. Kikapcsolódni viszont „nem szeretek, már a szót sem igazán értem, mert amikor nem a feladataimat végzem, akkor érzem rosszul magam”.

HVG: Hogy érinti, amikor azt olvassa a napokban nyíló felcsúti stadionról, hogy „olyan, mint egy háromkilós aranylánc, amit kultúrember nem aggat magára, a prosztó kivagyiság terméke”?

Szöllősi György: Könnyű kritizálni azt, aki csinál valamit, de a baloldalról érkező támadásokat már régóta nem lehet komolyan venni. Láttuk, mire volt képes ez a kurzus. Hazahoztuk a Puskás-örökséget, kilobbiztuk a FIFA-nál a Puskás-díjat, napi kapcsolatban vagyunk a Real Madriddal, kiépítettük az ország legnagyobb, legjobban felszerelt futballközpontját. Mindez elvitathatatlan érdem.

Horváth Szabolcs

– Blogjának mottója a puskási bonmot: kis pénz – kis foci, nagy pénz – nagy foci. Hisz benne?

– Lehet az embereket azzal lázítani, hogy miért stadionra költik a pénzt, miért nem mondjuk kórházakra, de nemzedékeken át annyit loptak és vontak el a magyar focitól, hogy a jelenlegi viszonylag nagy állami támogatás csak adósságtörlesztés. Orbán Viktort azzal biztosan nem lehet vádolni, hogy a futball révén hajszolná a népszerűséget: aki ma a magyar futball mellé áll, az csak támadásoknak teszi ki magát. Ahhoz, hogy újjáépíthessük a hagyományainkhoz méltó, a gyerekeink jövője szempontjából hallatlanul fontos magyar focit, még nagyon sok munka és a jelenleginél sokkal több pénz kell.

– Pintér Attila szövetségi kapitánnyal jó kezekbe került a válogatott?

– Minden tiszteletem a Csányi Sándor vezette MLSZ-elnökségé, amely elindította az évtizedek óta halogatott reformokat, ahhoz viszont, hogy a foci társadalmi presztízsét visszaszerezzük, aligha segít, ha azt üzenjük, hogy ma Magyarországon Pintér az első számú futballedző.

– Önnek nyilván Puskás a mérce, aki az élete alkonyán a bizalmába fogadta. Hogy érte el?

– A Nemzeti Sportnál az aranycsapat – amit én mindig nagy A-val írok – periferikus területnek számított, én viszont szívesen dolgoztam a nagy öregekkel, eljártam a találkozóikra is. Öcsi bácsi 1997-ben eljött a Czibor-könyvem bemutatójára, azután többször mentem vele külföldre is. Amikor már – engem meglátva – odaszólt, hogy na, mi a ... keresel itt, vagy belebokszolt a hasamba, az már azt jelentette, hogy ismer és elfogad. Én kezdeményeztem az MLSZ-ben, hogy a Népstadion viselje a nevét.

– És ki fedezte fel önt Felcsút számára?

– A Puskás-könyvem megjelenése és néhány korábbi rövid találkozásunk, interjúnk után tanácsadóján, Jakab Jánoson keresztül 2006-ban keresett meg Orbán Viktor, hogy tervei lennének velem. Akkor még csak egy kis kiadvány szerkesztéséről volt szó, abból az apropóból, hogy bentlakásos futballiskolát indítanak Felcsúton, amely Puskás nevét kaphatná. Ez ügyben már én közvetítettem a család és a miniszterelnök úr között.

– Az ön utasítására tiltották el a Honvéd szurkolóit, hogy az akadémia csapatával vívott meccsen Puskás nevét tartalmazó molinóval drukkoljanak?

– Nyilván ezt gondolták azok a Honvéd-drukkerek is, aki a meccs közben engem szidalmaztak. Csak később, az újságokban olvastam, hogy levetettünk valamilyen feliratot. Végig ott voltam a helyszínen, anélkül hogy tudomást szereztem volna bármi ilyesmiről. Meggyőződésem, hogy provokáció volt.

– Ha más klubtól, mondjuk Puskás egykori csapatától kapna előnyös ajánlatot, menne? Vagy Felcsúton sajtófőnöknek lenni nem is állás, hanem világnézet?

– A magyar futballkultúra újjáépítésének központja ma a Puskás Akadémia, és amíg látok esélyt arra, hogy itt meg lehet váltani a világot, itt a helyem. Az alapító Orbán Viktor, az épületeinket tervező Makovecz Imre és a névadó rendkívüli ismertsége miatt a munkám nem egyszerű, ám annál szebb.

– Nem irigyeljük: kemény főnöke lehet. Ön is beáll olykor focizni – mint Orbán?

– Ha azt szeretnék hallani, hogy a miniszterelnök úr ellentmondást nem tűrő, kíméletlen főnök, csalódást kell okoznom: a vitás kérdésekben kíváncsi az érvekre, és hajlandó is azokat elfogadni. Ami a focizást illeti: tudom, abszurdum egy futballakadémián, de hét év alatt sem sikerült megszerveznünk, hogy rendszeresen játsszunk az itt dolgozókkal, s az egykor általános futball-láz odáig mérséklődött Magyarországon, hogy már az akadémia stábjába tartozók egy része sem különösebben szeret focizni.

– Pedig úgy hírlik, régen minden lehetőséget megragadott a játékra.

– Így igaz. Gyerekként az ötödik kerületből, ahol egyetlen pálya sem volt, a Tabánba jártunk át. A piaristáknál néhány hozzám hasonló megszállottból iskolacsapatot szervezhettem. Köztük volt Szigetvári Viktor. Csodálkoztam is, amikor felbukkant a Sportminisztériumban, Gyurcsány Ferenc idején, hogy ő ugyanaz a fiú, aki nagy becsvággyal, de fegyelmezetten, szerényen futballozott annak idején.

– Az ön állásához, gondoljuk, minimumfeltétel volt a Fidesz-tagság.

– Nem vagyok párttag, nem voltam, és valószínűleg nem is leszek. A politika, természeténél fogva, piszkos világ. Keresztényként egyet tehetek: azt a pártot, közéleti szereplőt támogatom, amelyik a leghitelesebben és a legeredményesebben képviseli a keresztény értékeket.

– Esztétikai kérdésekben – Puskás-szobor, felcsúti stadion – mérvadó a véleménye?

– Nem nekem volt beleszólásom az óbudai szobor terveibe, hanem mindent megtettem, hogy Puskás özvegyének legyen. Az arénánál a sajtókiszolgálás kérhető számon rajtam, és persze segítettem a kollégáimat, hogy Puskáshoz méltó centerpályánk legyen.

– Most a felcsúti foci szóvivője, lenne a kormányé is?

– Nem. De nem is hiszem, hogy a kormány igényt tartana rám.

DOBSZAY JÁNOS - KELEMEN ZOLTÁN