Idegőrlő meccsen harcolta ki a BL-döntőt a Veszprém
Sorozatban harmadjára a német Kiellel mérkőzött az MVM Veszprém a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A két örök rivális újabb klasszikus csatát vívott, a rendes játékidőben döntetlen született, majd a hosszabbításban begyűrte ellenfelét a magyar csapat. A végeredmény 31-28 lett a Veszprém javára. A döntőben a Kielce jön vasárnap.
Az első félidő elejét és végét is elrontotta a Veszprém, így háromgólos hátrányt szedett össze Sabaté csapata az első félidő végére. Az első játékrész elején több labdát is eladtak támadásban Ilicék, ezt pedig a Kiel hagyományosan jól használja ki, és szinte minden ellentámadás végén egy gyors indításgóllal büntettek.
A mélypont 5-2-es német vezetésnél jött el, de ezután összeszedte magát a Veszprém, és néhány percre még a vezetést is átvették a félidő közepén. Ilic is elkezdte a gólgyártást, ebben a játékrészben négyig jutott, de aztán a sok kiállítást (Schuchot kétszer, Nagyot egyszer küldték ki a bírók) nem bírta jól a csapat, Ilic büntetőt hibázott, a Kiel klasszis kapusa, Landin is egyre több dobást fogott, az első félidőben 40 százalékon védett, így a félidő végén 15-12 volt az állás a németek javára.
Palmarsson volt a veszprémiek egyik legjobbja
Túry Gergely
A második félidőt teljesen más felfogásban kezdte a Veszprém, felkeményedett a védekezésük, és ennek hamar meg is lett az eredménye, hamar ledolgozták Ilicék a hátrányt és a vezetést is megszerezték. A szünetben Alilovicot váltó Mikler többször is remekül védett, Ilicnek újra bejöttek az átlövések támadásban, ám a második játékrész végére mintha elfáradtak volna Nagy Lászlóék, és az utolsó pillanatban mentették döntetlenre a meccset, amikor már szinte minden remény elszállt. Marguc néhány másodperccel a vége előtt egyenlített 25-25-re.
A hosszabbításban aztán már nem ismert kegyelmet a magyar bajnok. A frissebben beszálló Sliskovic hamar két gólt is dobott, a kétgólos előny birtokában pedig már nem engedte ki a győzelmet a kezéből a Veszprém. Ugalde góljánál, 30-26-nál már egyértelmű volt, hogy összejött a Bl-döntő. A végeredmény 70 perc után végül 31-28 lett a Veszprém javára.
Nagy és Ilic is fontos pillanatokban nyújtott extrát
Túry Gergely
A döntőben a Paris SG-t legyőző lengyel Kielce lesz az ellenfél vasárnap 18 órától. Természetesen arról a meccsről is élőben tudósítunk majd a helyszínről.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.