Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A 62 éves chilei edzőt már több csapattal hírbe hozták, mióta távozott Manchester City csapatának éléről. Most azt mondta, akár vissza is vonulhat.
Ha nem kap olyan ajánlatot, amelyet érdekesnek talál, akár be is fejezheti edzői pályafutását Manuel Pellegrini, aki idén Bajnokok Ligája-elődöntőig vezette a Manchester City labdarúgócsapatát.
A 62 éves chilei szakvezetőt legutóbb az Evertonnál megüresedett poszttal hozták hírbe, de ő a Guardiannak nyilatkozva azt mondta, a megfelelő kihívást jelentő ajánlatig nem akar dolgozni.
"Ha abba kell hagynom, akkor abbahagyom, decemberig, egy évig vagy örökre. Persze hiányozna az edzősködés, mert a kihívás tart életben" - jelentette ki a szakember, aki elárulta: az ő döntése volt, hogy nyári távozását és Josep Guardiola érkezését már februárban bejelentette a Manchester City.
"Miután Guardiola közölte, hogy Angliában folytatja, a sajtó azonnal elkezdte őt hírbe hozni a Cityvel, az Arsenallal és a Manchester Uniteddel. Lehetetlen megmondani, hogy jó döntést hoztam-e" - tette hozzá Pellegrini.
Az edző 2013-ban írt alá a Cityhez, amellyel egy bajnoki címet és két Ligakupát nyert.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.