A spanyol Mundo Deportivo saját értesülésére hivatkozva csütörtökön közölte, hogy megszűnik a FIFA és a France Football (FF) című szaklap közös elismerése. A spanyol újság információja szerint a hónapokig tartó egyeztetések végén a FIFA kezdeményezte a "szakítást", Gianni Infantino elnök ugyanis ismét önállóan, az Év játékosa elnevezésű díjjal szeretné jutalmazni az előző esztendő legjobb futballistáját.
A nemzetközi szövetség pénteki közleménye szerint a FIFA és az FF közötti szerződés januárban lejár, de már augusztus elején tudatták a szaklap illetékeseivel, hogy a megállapodást nem hosszabbítják meg. Mint írják: továbbra is jutalmazni fogják a legjobb játékosokat, de az elismerés nevét, illetve az átadás helyét és idejét csak később jelentik be.
Közösségi oldalán az FF is megerősítette a döntést.
Az Aranylabdát először 1956-ban adták át a francia hetilap munkatársai, a FIFA 1988-ban alapította saját elismerését, a kettő pedig 2010-ben egyesült. A FIFA Aranylabda szavazáson újságírók, a válogatottak csapatkapitányai és szövetségi kapitányai vehettek részt.
Nem lesz több aranylabdás labdarúgó
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség pénteken bejelentette, hogy megszűnik a FIFA Aranylabda díj.

Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Magyar Péter Dopemanről: „Nőgyűlölő, nőverő kábítószeres figura a Fidesz új arca”
„Magyar Péter gazdáival érdemes Orbán Viktornak vitáznia” – videó a kormányinfóról
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Mindenki rémálma: összeomlott egy vidámparki extrém körhinta Szaúd-Arábiában (videó)
Kulja András szerint Takács Péter sógora is a nagy lélegeztetőgép-biznisz közelében volt
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
Az oroszok azt állítják, 16 hónap után elfoglalták Csasziv Jar városát
Az ukrán parlament visszaállította a korrupcióellenes hivatalok függetlenségét
Trump megsértődött, hogy Kanada támogatja a palesztin államiságot és vámokkal fenyegetőzik
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.