Claudio Ranieri: olasz csodaedző

Záporoznak az elismerések a 64 éves olasz Claudio Ranierire, aki az angol labdarúgás modern történetében példátlan bravúrt hajtott végre edzőként: a szezon elején biztos kiesőnek tartott Leicester City csapatával bajnoki címet nyert a Premier League-ben. Az Olasz Labdarúgó-szövetség neki szavazta meg a válogatott legendás szövetségi kapitányáról, Enzo Bearzotról elnevezett díjat, ami az idény legjobb olasz edzőjének jár. Leicesterben pedig az elérzékenyülésre hajlamos Ranierit megkönnyeztető kétperces kisfilmben fejezte ki örök háláját a mesternek a közép-angliai város apraja-nagyja.

A halk beszédű edző a világraszóló diadalhoz kacskaringós pályán jutott el. 1951-ben Rómában, az akkoriban a vágóhidak negyedének számító Testaccióban született, és az apja hentes volt. Nem követte a fivéreit a családi vállalkozásban, inkább az utcán rúgta a labdát – tizenévesen leigazolta őt az AS Roma, amelynek azóta is szurkol. Kedvenc csapatában nem tudott megragadni, pályafutását lényegében a calabriai Catanzaro csapatának védőjeként töltötte. Beckenbaueri eleganciával játszott, a 164 első osztályú bajnoki mérkőzésén még sárga lapot sem kapott.

Az alsóbb osztályokban kezdte az edzői pályafutását, 1988-ban a Cagliarihoz szerződött, ahol a klubot a harmadik ligából az elsőbe vezette. Majd a Napoli élére került, és az argentin Diego Maradona távozása után kellett volna újjászerveznie a csapatot, de nem járt sok sikerrel, és a második évben mennie kellett. Az ezredfordulón igazolt a londoni Chelsea-hez, ahol kedélyes természetével, fekete Ferrarijával és olaszos eleganciájával rögtön jó benyomást keltett, még ha eleinte megmosolyogták is hiányos angoltudása miatt. Olasz edzőhöz méltóan először a stabil védelmet teremtette meg, ám mérkőzésről mérkőzésre olyan szeszélyesen variálta a csapat összetételét, hogy ráragadt a „szöszmötölő” gúnynév.

A Chelsea-be ő építette be a mai gárda idősebb tagjait, de a londoni kékek nem csak ezért küzdöttek oroszlánként a múlt héten a vendég városi rivális Tottenham Hotspur ellen. A hazai szurkolók Ranierit is éltették, aki 2004-ben emelt fővel távozott a Stamford Bridge Stadionból. A Chelsea-t felvásárló Roman Abramovics orosz oligarcha ugyanis annak ellenére kirúgta Ranierit, hogy a 2003–2004-es szezonban a klub fél évszázada nem látott sikert ért el azzal, hogy a veretlenül győztes Arsenal mögött a második helyen végzett a Premier League-ben, és a Bajnokok Ligájában az elődöntőig jutott. Ráadásul Ranieri helyét akkor még a szezon közben látványosan odaígérték José Mourinhónak. A portugál edzővel utána is összeakadt az olasz: a Ranieri vezette Juventust 2009-ben, az AS Romát pedig 2010-ben is a Mourinho vezényelte milánói Internazionale előzte meg az olasz bajnokság élén.

A karcos Mourinho által emiatt a múlt soha igazi trófeát nem nyert emberének minősített Ranieri a görög válogatott szövetségi kapitányaként érte el a mélypontot. A magyarokkal közös Európa-bajnoki selejtező csoportban a görögök három vereséggel és egy döntetlennel kezdtek, s a Feröer szigetekkel szembeni hazai kudarcuk után a szövetség kirúgta Ranierit, és bocsánatot kért a szurkolóktól. Az olasz edzőt ezért erős kétkedéssel fogadták Leicesterben. Ranieri viszont megtalálta a hangot a játékosokkal. Igazi nagy olasz családot kovácsolt a játékosokból, olyan gesztusokkal, mint amikor pizzát ajánlott mindenkinek a kapott gól nélküli meccsek után, amik meg is szaporodtak. A sajtóértekezletein babonából minden újságíróval kezet fogó Ranieri ügyesen kötött szerződést is. A 1,5 millió font éves fizetése mellett minden, a kiesést jelentő 18. hely fölötti pozícióért egyenként 100 ezer font üti a markát, és további 5 millió a bajnoki bónusza. Az olaszországi otthona mellett a Chelsea stadionjához közel is ingatlannal bíró Ranieri és régiségkereskedéssel foglalkozó felesége így már biztosan nyugodt nyugdíjasévekre számíthat.