Märcz Tamás: A fiúk keményen hajtanak, de kell hozzájuk egy kis ostor

Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya

„A Klauzál téren nőttem fel. Több vízipólós is lakott azon a környéken, például ugyanabban a házban élte le az életét Brandi Jenő korábbi olimpiai bajnok, két házzal odébb gyerekeskedett Kiss Gergely, Faragó Tamás pedig a szomszéd utcában” – mutat rá pályaválasztásának sorsszerűségére a 43 éves vízilabdaedző. Édesapja gépészmérnök volt, édesanyja irodai alkalmazott, egyetlen nővére ma látszerészüzletet vezet. „Kilencévesen mentem le először vízilabdaedzésre, bár a víz meg a labda már addig is a szerelmem volt. A Bánki-tónál töltöttük a nyarakat.” A Kertész utcai általános után a Központi Sportiskola bázisiskolájában, a Csanádiban folytatta. „Iskolaidőben estig ott maradtam az akkori Császár uszodában, ahol élénk társasági élet folyt.” Felvették a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára, de egy év után otthagyta. „Választanom kellett, mert a második évemben indult a vízilabda-szakedzői szak a Testnevelési Egyetemen, ilyen lehetőség pedig csak négyévente adódott.” A 2000-es sydney-i olimpián szerzett aranyérem után Olaszországba igazolt, ahol összesen tizenegy évet vízilabdázott. 2013-ban egykori klubja, a BVSC férfi pólócsapatának vezetőedzője lett, idén január óta szövetségi kapitány. Reviczky Zsolt Felesége eredetileg kozmetikus. „Kint limitált egy vízilabdás feleségének karrierje, inkább a családdal foglalkozott, manapság sminkesként dolgozik.” Két lányuk született Olaszországban, Míra most 13, Lora 7 éves. „Korábban a lányaim jöttek az én mérkőzéseimre, mostanában viszont az ő röplabdameccseiken töltjük a hétvégéket.” Szabadidejében szörfözik és teniszezik. „Jó lenne ezekre több időt szánni, de mindig azt mondom, majd jövőre. Szeretem a zenét is, időnként zongorázom, gitározom a magam szórakoztatására” – vallja be.

A budapesti vizes vébén látottak alapján a higgadtság szobrát lehetne önről mintázni. Előfordult már, hogy kijött a sodrából?

Persze, csak a kamera nem folyamatosan engem mutat, hanem a játékot. De nem is akarok főszereplő lenni. Ezen a vébén is előfordult, hogy keményebben léptem fel a bírókkal szemben, vagy szigorú hangot ütöttem meg a fiúkkal, hogy felrázzam őket, agresszívabb játékot kérjek tőlük.

Azért megünnepelték az ezüstérmet?

Nehéz volt ünnepelni az elveszített döntő után, mondhatnám, kicsit keserű volt a pezsgő. Másnapra viszont nagy vacsorát szerveztem a csapatnak és a hozzátartozóiknak, hiszen a fiúk sok időt töltöttek elszakítva a családjuktól. Igyekeztünk méltóan befejezni ezt az időszakot, még akkor is, ha egy vízilabdás sosem lehet elégedett egy ezüstéremmel.

Vesztes mérkőzés után a sportpszichológus szerepe is fontossá válhat. Úgy tudni, ön az elődeihez képest mást kér a szakemberektől.

Nekünk mentáltrénerünk van, mégpedig olyan, akit az üzleti életből hoztam, sportolókkal korábban nem is foglalkozott. Elmentem Kenyeres András egy-két előadására, rajtam kívül csak nyakkendős üzletemberek ültek ott. Szerintem ugyanaz kell a sportban is, mint a bizniszben: fókuszálásra, sikerorientáltságra, célra tartásra tréningezni a játékosokat. Amúgy pedig hiszem, hogy magának az edzőnek kell a csapat pszichológusának lennie.

Miért szerződött a sydney-i olimpiai aranyérem után azonnal Olaszországba?

A nyolcvanas, kilencvenes években egyre több külföldi kezdett Olaszországban játszani, így mind színvonalasabb bajnokság alakult ki, ez pedig sokunkat vonzott. Természetesen jó lehetőség volt egzisztenciateremtés szempontjából is. Nekem az olasz kultúra amúgy is szimpatikus, régóta álmodtam arról, hogy egyszer majd ott élek, és a világ legerősebb bajnokságában játszom. Egyébként még nem voltam olimpiai bajnok, amikor leszerződtem az első olasz klubomhoz. De az olimpiai bajnoki cím sem jelentett garanciát, hogy valaki hosszú távon kint maradhasson. Minden évben extra teljesítményt kellett nyújtani, különben mást szerződtettek.

Itthon univerzális pólósként könyvelték el. Az olaszok is bevetették többféle poszton?

A kapuson kívül minden poszton játszottam Olaszországban. Akkor is az volt, de különösen manapság hasznos, ha valaki jolly jokerként használható.

Kis híján az olasz válogatottban is játszott a 2012-es londoni olimpián. Ha ennyire sikeres volt, miért jött mégis haza tizenegy év után?

Bár még egy évre szólt a szerződésem a nápolyi klubommal, már nem tetszett az a vonal, ami felé haladt. Négy évet töltöttem ott, felhoztuk a csapatot az első osztályba, de egyre kevésbé láttam a profizmust. Felmerült, hogy legyek én az edző, de Olaszországban akkoriban süllyedni kezdett a sport színvonala, és azzal együtt az anyagi lehetőségek is, itthon meg épp fellendülőben volt a póló. Akkor ajánlott nekem edzői állást a BVSC. Örültem, hogy visszatérhettem nevelőklubomhoz, és jó ugródeszkának is bizonyult a tavalyi szövetségikapitány-választáshoz.

Reviczky Zsolt

A családja is szívesen költözött haza?

Ők még maradtak volna. Az első itthoni év nehéz is volt nekik, nekem könnyebben ment a váltás. A lányaimnak az olasz iskolarendszer után a magyar merevnek tűnt. A kinti sokkal nyitottabb, előtérbe helyezi a kultúrát. Szavalnak, zenélnek, színházi előadásokban vesznek részt – nem csoda, hogy ott mindenki könnyen kiáll a színpadra, jól énekel, vagy felnőttként bátran prezentál a munkahelyén.

Ön hogyan tudta annak idején összeegyeztetni a versenysportot a tanulással?

Szerencsém volt: a sportiskolában heti nyolc edzésből három reggel nyolckor kezdődött, az órarendbe beépítve. A kiegészítő tantárgyakból elég volt vizsgáznunk. Jó lenne, ha ma is több effajta vízilabda-akadémia működne, mert a hajnali edzések hosszú távon inkább ártanak, kiégnek a fiatalok.

Rövid ideig a női pólóválogatott másodedzője is volt. Mennyiben más vízilabdázó lányokkal dolgozni?

Korábban nem nagyon ismertem azt a közeget, a férfi vízilabdások nem feltétlenül figyelik árgus szemekkel a női szakágat. Ott picit több az érzelmi töltet, de a lányok nagyon becsületesek: ha feladatot adok nekik és hátat fordítok, biztos mindent megcsinálnak. A fiúk is keményen hajtanak, de ha van mód csökkenteni az adagot, szívesen megteszik. Hozzájuk kell egy kis ostor.

A mastersvébé miatt mostanában nyilván többet edzett az átlagosnál, de amikor a csapata játszik, hogyan vezeti le verseny közben a feszültséget? Beugrik néha a hideg vízbe?

Próbálom a bajnokságok idején sem elhanyagolni magam, mert fontos, hogy egy edző fizikailag is jó karban legyen. A meccsnapokon hajnalban kelek, és a tornateremben igyekszem leadni az energiáimból.

A vébén mindig volt B terve. Arra mit talált ki, ha esetleg már nem lesz edző? Korábbi csapattársai közül többen sportiskolát gründoltak, üzleti vállalkozásba fogtak.

Egy évvel ezelőtt angoltanulással kombinált nemzetközi vízilabdatábort kezdtem működtetni Máltán, aminek nagyon nagy sikere volt. Idén is folytattam volna, de közbeszólt a sors. Talán majd egyszer.