szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A motoros Dési János nagyot bukott a 10. szakaszon, ezzel befejezte szereplését a Dél-Amerikában zajló 40. Dakar-ralin.

A keddi versenynapot két részre osztották, Dési az elsőn 56. volt, a másodikat viszont nem tudta befejezni, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

"Az első szakasz is nagyon nehéz volt, de érdekes, hogy nem fáradtam el rajta, nagy akarattal álltam oda a második rajtjához. Odaértem hét előtt, úgyhogy engedtek elrajtolni. Nem sokkal a rajt után azonban megtörtént a baj. Hatalmas por volt, nem láttam meg magam előtt azt a sziklát. Százzal elkaptam, és nagyon nagyot estem. Pont rá a jobb vállamra, amelyben rögtön olyan fájdalmat éreztem, hogy ordítottam egészen addig, amíg meg nem érkezett a mentőhelikopter. Az orvosok mondták, hogy kiugrott a vállam, azt visszatették a helyére, és elküldtek röntgenre, ahol kiderült, hogy el is tört" – idézte a nyilatkozatát az nso.hu.

Dési a hatodik Dakarján szerepelt, és most sérült meg először.

A motorosoknál nagy változások történtek az élbolyban kedden, amikor a mezőnynek argentínai terepen Saltából Belénbe kellett eljutnia 797 kilométert megtéve, benne 373 kilométer gyorsasági szakaszt teljesítve.

Az autósoknál a címvédő francia Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret duó teljesítette leggyorsabban a távot, összetettben pedig a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol kettős áll az élen.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Nagyon bejött az Apple-nek az elmúlt időszak

Nagyon bejött az Apple-nek az elmúlt időszak

Nagy dobásra készül a Facebook 2021-ben: jön a saját pénze

Nagy dobásra készül a Facebook 2021-ben: jön a saját pénze

Mit jelent a kereszténység számára a test?

Mit jelent a kereszténység számára a test?