Münchenben javítana Fucsovics

Jobbnak érezte a játékát Fucsovics Márton a görög Sztefanosz Cicipasz ellen Barcelonában, mint az előző tenisztornán Monte-Carlóban, de ez sem volt elég a győzelemhez.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Münchenben javítana Fucsovics

A jövő héten a müncheni tenisztornán vesz majd részt Fucsovics Márton, aki kedden két játszmában kikapott az ötödik helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasztól a 2,7 millió euró (850 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztorna második fordulójában.

Az első szettben a világranglistán 36. magyar játékos hiába vette el két alkalommal esélyesebb ellenfele szervajátékát, mivel négy adogatógémjéből csak az elsőt tudta hozni, így Cicipasz (8.) 34 perc alatt játszmaelőnybe került.

A folytatásban a két játékos sokkal jobban megbecsülte az adogatójáték adta előnyöket, ennek következtében 4:4-ig úgy hozták a szervagémjüket, hogy a fogadó egyszer sem jutott bréklabdához. Utána azonban Fucsovics pillanatnyi elbizonytalanodása elég volt Cicipasznak a brékhez, majd nullára kiszervált gémmel megnyerte az 1 óra 10 percig tartó meccset.

A mérkőzés után Fucsovics azt írta Facebook-oldalán, a lényegen ugyan nem változtat, de a meccs szorosabb volt annál, amit az eredmény mutat. „A 2. szettben 4:3-ra vezettem, és nem hiányzott sok a brékhez, sajnos 4:4-nél Tsitsipasnak sikerült. Nem véletlenül játszott itt tavaly döntőt és top tízes. Összességében már jobban ment a játék, mint Monte-Carlóban, dolgozunk tovább.”

Eredmények:
2. forduló (a 16 közé jutásért):
Sztefanosz Cicipasz (görög, 5.)–Fucsovics Márton 6:3, 6:4

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.