„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A játékosok csak 30 százalékos bércsökkentést fogadnának el.
Hetek óta zajlik az egyezkedés a bérek csökkentéséről a Siófok NB II.-es labdarúgóklubnál, de még nem tudott megállapodni a tulajdonos a játékosokkal – írja a Csakfoci.hu.
György Tamás korábban 60-70 százalékkal akart kevesebb bért fizetni a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt a focistáknak, ők azonban a fizetésük legfeljebb 30 százalékáról lennének hajlandóak lemondani.
Most egy újabb ajánlattal állt elő György: 50 százalékkal nyesné meg a járandóságokat, de a játékosok ebbe sem mentek bele, tartják magukat a korábbi 30 százalékos plafonhoz.
A tulajdonos korábban arról beszélt a lapnak, hogy ha nem lesz egyezség, akkor a klub akár csődbe is mehet.
Ráomolhat a gazdasági válság a magyar focira
A magyar futballklubok közül több jelentett be már fizetéscsökkentést, amióta kitört a járvány, de egyelőre inkább az NB II.-ből érkeznek hírek ilyen lépésekről. Az NB I.-ben a Diósgyőr jelentett be 30 százalékos csökkentést, a Fehérvárnál és a Fradinál 20 százalékkal fognak kevesebbet keresni a játékosok, több klubnál még tárgyalnak, illetve inkább kivárnak.
A szlovák MFK Zilina csapatát megszüntette a tulajdonos, miután a játékosok nem mentek bele abba, hogy kevesebb pénzért focizzanak.
(Kiemelt képünk Facebook/BFC Siófok hivatalos oldala)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.