szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A bíróság szerint a vizes sportok nemzetközi szövetségének, amelyet már World Aquaticsnak hívnak, nem volt kötelessége a közvetlen konkurenciáján segíteni.

A vizes sporttok nemzetközi szövetségének javára ítélt egy San Franciscó-i bíróság abban a perben, amelyet Hosszú Katinka és két amerikai úszó közösen indított ellenük 2018-ban az amerikai trösztellenes szabályok megsértése miatt. A World Aquatics (korábban FINA) hétfőn jelentette be a neki kedvező döntést, egyúttal jelezte, hogy a szövetség hálás, amiért ezzel véget ért egy hosszú és bizonytalan időszak.

A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó és két társa, az amerikai Tom Shields és Michael Andrew azt követően fordult bírósághoz, hogy az általuk kitalált Nemzetközi Úszóliga (ISL) torinói versenyét az olasz szövetség lemondta, mert nem felelt volna meg a nemzetközi szövetség szabályainak, a visszakozást megelőzően pedig a FINA eltiltással fenyegette meg azokat a sportolókat, akik részt vesznek az eseményen.

 

Hosszú Katinka nekiment a Nemzetközi Úszószövetségnek

"Lehet, hogy valaki csak azt a két másodpercet látja a napomból, amikor utálatos, rosszkedvű vagyok, ilyenkor persze az a kép alakul ki rólam, hogy bunkó vagyok - de ezt el kell fogadnom" - mondta Hosszú Katinka, aki debreceni ob-s szerepléséről, és arról is beszélt, elmenekülne-e Magyarországról.

A nemzetközi szövetség egy hónappal később jelezte, hogy az úszók szabadon dönthetnek arról, hogy milyen versenyen indulnak, az elért eredményeket, rekordokat azonban csak együttműködés, előzetes engedélyezés esetén hajlandó elismerni.

 

Hiába fenyeget a FINA, Hosszú Katinka úszni fog Torinóban

Csupán két hónapja edz személyre szabottan Hosszú Katinka, ezért is örült neki annyira, hogy a budapesti úszó világkupa zárónapján 200 háton az idei legjobbját úszta. A háromszoros olimpiai bajnok egyéniben négy arany- és két bronzéremmel zárta a fordulót, és a 4x50-es vegyes gyorsváltóval is harmadik lett.

Az ügyben a döntést meghozó bíró az ítélet ismertetésekor elmondta: valóban több bizonyíték is van arra, hogy a nemzetközi szövetségnek gondjai voltak az ISL-lel, ugyanakkor ez szerinte nem ütközik a trösztellenes törvénybe. A törvények ugyanis nem írják elő, hogy az egyik fél segítse a másikat abban, hogy konkurenciája legyen, csupán az indokolatlan kereskedelmi korlátozásokat tiltják.

Hosszú Katinka eltűnt a nyilvánosság elől, a szövetségi kapitány is csak találgatja, mi van vele

Nincs ott az országos bajnokságon az egyik legsikeresebb magyar úszó.

A bíró megállapította azt is, hogy az ISL bármikor rendezhetett szabadon versenyeket, a nemzetközi úszószövetségnek és tagszövetségeinek pedig nincs monopolhelyzete a versenyzők felett.

„Vitathatatlan, hogy az élvonalbeli úszók nem voltak szerződéssel a FINA által szervezett viadalokhoz kötve, ahogy a bizonyítékok azt is egyértelművé tették, hogy az ISL szabadon szervezhetett úszóviadalokat a legmagasabb szinten a szövetségek együttműködése nélkül is” – olvasható a bíróság indoklásában. Kiemelték azt is, hogy a FINA nem próbálta meg szankcionálni az úszókat és nem is fenyegette meg őket.

A World Aquatics közleményében Brent Nowicki igazgató azt írta, hogy ez egy elkerülhető vita volt, ugyanakkor a szövetség lezártnak tekinti az ügyet és a jövőre koncentrál.

Hosszú Katinka: Nyögvenyelősen ment az egész

A hazai rendezésű világbajnokság után elfáradt, és nem tudott megfelelően felkészülni a Rómában zajló Európa-bajnokságra - mondta Hosszú Katinka, aki nem biztos a folytatásban. Szombaton fő számában, 400 méter vegyesen nem jutott döntőbe, ugyanis két honfitársa, a végül első és második helyezett Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna is megelőzte összesítésben a háromszoros olimpiai bajnokot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!