Hogyan tovább, Milák Kristóf?
Nem tart már sokáig a türelem Milák Kristóffal szemben: el kell döntenie, hogy hajlandó-e elvégezni azt a kemény edzésmunkát, amely a jó eredmények eléréséhez szükséges. Az úszó motivációs problémákkal küszködik, és arról beszélt, hogy az úszásra már csak az egzisztenciája alapjaként tekint. Van-e visszaút az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis számára?
Nem csak a mezei sportszeretőknek, Sós Csaba szövetségi kapitánynak is meglepetést okozott Milák Kristóf azzal, hogy mégsem indul a péntektől vasárnapig Budapesten zajló úszó-világkupán. Úgy volt ugyanis, hogy a köztudatba a 2017-es vb-n berobbant sportoló, aki Tokióban 200 méter pillangón olimpiai bajnok, 100-on pedig ezüstérmes lett, és további három világ-, valamint hat Európa-bajnoki aranyéremmel büszkélkedhet, ezen a megmérettetésen tér vissza a versenyzéshez a nyár eleje óta tartó pihenője után. Edzője, Virth Balázs azonban kedden bejelentette, hogy – bár a nevezési listán rajta van – nem fog úszni.
Elmondása szerint Milák aznap közölte vele, hogy nem akar versenyezni. „Csak akkor szeretne indulni versenyen, ha olyan állapotba kerül, hogy ennek van értelme. Ezzel mondjuk messzemenőkig egyetértek” – fogalmazott Virth a Nemzeti Sportnak, hozzátéve, hogy sem az edzések száma, sem a megtett méterek terén nem állnak jól, a tavaly ilyenkori időszakhoz képest a felénél tartanak. „Néhány hete azt mondtam, azért vagyok bizonytalan a budapesti világkupa-viadalt illetően, mert Kristóf az ötven méterhez még nem elég erős és gyors, a kétszázhoz pedig nincs meg az állóképessége. Jelen pillanatban még jól edzhető állapotban sincsen.”
Csütörtökön pedig már arról beszélt Virth az M1-nek, hogy Milák a „huszonnegyedik órában” van. Ahhoz, hogy jövő nyáron Párizsban megvédje a 200 pillangón nyert olimpiai bajnoki címét, „már tegnap” meg kellett volna kezdenie az edzéseket, hiszen gyakorlatilag fél éve nem végzett olyan edzésmunkát, amely az élsporthoz szükséges lenne.
Mélypont
A 23 éves úszó legutóbb tavaly augusztusban indult el világversenyen, a római Európa-bajnokságon, ahonnan öt éremmel – három arannyal és két ezüsttel – tért haza. Egy hónappal korábban még a budapesti vb-n remekelt, megnyerte mindkét pillangószámot, 200-on ráadásul világcsúcsot úszott. Azt követően viszont már kihagyta a decemberi rövidpályás és a nyári rendes vb-t, majd a most, Budapesten záruló teljes világkupaszezont. (A tavaszi ob-n még elindult.)
Hogy távol maradt az év fő, a japán Fukuokában megtartott versenyétől, június közepén jelentette be. Nagyon nehéz szívvel meghozott döntésről írt, amelyet az indokolt, hogy „jelenleg sem fizikálisan, sem mentálisan nem vagyok azon a szinten, hogy ott legyek a világ legjobbjai között”. Hogy miért van így, arra ő is csak kereste a választ.
Ez most egy nagyon mély hullámvölgy, viszont szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem párosul semmiféle kétségbeeséssel.
Elfogadtam, és őszintén remélem, mindenki más is el tudja fogadni, hogy egy sportoló pályafutásában adódhat egy ilyen periódus, amikor hátra kell lépnie, újra fel kell töltődnie, hogy aztán ismét készen álljon a legnagyobb kihívásokra” – írta, és arra készült, hogy a nyarat „átgondolt, minőségi pihenéssel” töltse annak érdekében, hogy szeptembertől „energikusabban, tudatosabban, még jobb hozzáállással végezhessem az edzéseket, vegyek részt a versenyeken, hogy ismét elérjem azt a szintet, amit mindenki megszokhatott tőlem”.
Június végén egy podcastban elárulta, hogyan képzeli a feltöltődést: az első hónapban „semmilyen szinten ne érintkezzek azzal a közeggel, amitől most lényegében elmenekültem”, azután pedig a jövő tervezését tűzte ki célul.
Akkor mind az edzője, mind a sportág irányítói arról beszéltek, hogy a sportoló nagyon is megérdemli a szünetet. Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke például előbb „nem csupán a magyar, de a világ úszósportjának egyik legnagyobb értékének” nevezte Milákot, majd úgy fogalmazott: ha a világcsúcsdöntés idején „istenítettük, a tenyerünkön hordtuk”, „most, amikor gondjai vannak, segítő kezet kell nyújtanunk neki, nem ellökni, hanem átölelni és megvédeni”. Azt írta, sokat beszélgettek az úszóval, „hátha sikerül visszaterelni a medencébe”, de be kellett látniuk: a közös érdek az, hogy pihenjen. Úgy érvelt:
mégsem lehet egy ilyen fantasztikus sportolót nyerőautomatának tekinteni. El kell fogadnunk, hogy emberből van ő is, bármennyire is tűnt emberfelettinek mindaz, amit eddig produkált”.
Félig-meddig visszatérés
Milák és az edzője megállapodása arról szólt, hogy a tanév elején újrakezdi a munkát és szeptember 4-én be is jelentette, hogy visszatért, és úgy érzi, hogy készen áll a folytatásra. „Ismét érzem az éhséget, hogy olyan dimenzióit mutassam meg az úszásnak, amit eddig még nem. Kettőzött ambícióval kezdtem újra az edzéseket, beprogramoztam magam, tudom, hogy az első hetek, hónapok fájni fognak, de én választottam ezt az utat, és végigmegyek rajta – Párizsig, aztán még tovább is.”
A szavak és a tettek azonban nem fedték egymást. Bár a nyilvánosság számára csak ezen a héten derült ki, hogy Milák nem edz rendesen, több tréninget hagy ki, mint amennyire elmegy, a közeget ismerők tudták, hogy baj van. Pedig aki olvasta, mit nyilatkozott az úszó az MTI-nek október 11-én, a Mol egy autós sajtóeseményén – ahol egy versenyautó volánja mögött próbálta ki magát –, szintén gyanút foghatott. „Jól érzem magam a vízben és a szárazföldi edzéseken is, ennyit tudok igazából elmondani. Formáról felesleges beszélni, mivel egyelőre az a fontos, hogy visszaszokjak.” Amikor pedig arról kérdezték, mit vár magától a budapesti világkupán, csak annyit válaszolt: „meglátjuk”, és nem kívánt többet hozzáfűzni a témához.
A szövetségi kapitány nem köntörfalazott, amikor a helyzetről kérdezték: „Egyenes leszek, ez így nem fog menni, ahogy ezt a másfél hónapot (az újrakezdéstől október közepéig – a szerk.) csinálta. Ez egy olyan sportág, ami kőkemény munkát igényel. Itt kőkeményen kell dolgozni, ezt nem lehet kikerülni. Rengetegen megpróbálták, de még nem sikerült senkinek”. Azután arról is beszélt, hogy bár Milák „zseni”, ezért nem lehet úgy kezelni, mint egy átlagos embert, „neki is tudomásul kell vennie, hogy vannak bizonyos keretek, amiken belül kell maradni. És a kettő meg kettő az mindig négy lesz, ez a sportág munka nélkül nem fog menni”. Arra is utalt, hogy az úszó azért feszegeti a határokat, mert azt hiszi, hogy – akárcsak a koronavírus-fertőzése miatti több hetes kihagyása után – majd a lehető legkésőbbi időpontban újra edzésbe áll, és könnyen visszanyeri a formáját. „De ezzel nem lehet állandóan játszadozni. És más, amikor ez úgy történik, hogy előtte tizenvalahány évig folyamatosan, kőkeményen dolgozott valaki, és egész másképp néz ki, ha előtte kihagyott három hónapot” – magyarázta.
Sós szavaiból arra lehet következtetni, hogy fogy a türelem Milákkal szemben. Szövetségi körökből úgy értesültünk, hogy a vezetőség már nem sokáig tolerálja a hozzáállását. Azt várják tőle, hogy döntse el végre, mit szeretne, és ha úgy határoz, hogy folytatja, tisztességgel álljon bele az edzésekbe.
Ha ez legkésőbb november első napjaiig nem történik meg, szankciókkal kell szembenéznie.
Mi vezetett idáig?
Milák nem könnyű eset, ezt ő maga sem titkolja. Azt mondja, sajnos az teszi naggyá, ami elviselhetetlenné is: a hozzáállása.
Erről volt edzője, Selmeci Attila is többször nyilatkozott. A szakember nyolc éven át dolgozott együtt vele, a szerződésük a közös munkára röviddel a koronavírus-világjárvány miatt 2021-re tolt tokiói olimpia után járt le. Akkoriban már nyíltan beszélt arról, hogy nagyon sok mindent, arcpirító dolgokat is el kellett tűrnie a tanítványától annak érdekében, hogy közösen tudjanak eljutni a legnagyobb sikereikig. Ő nem zárkózott volna el a folytatástól, de csak azzal a feltétellel, hogy Milák változtat a munkához való hozzáállásán és a magatartásán, az úszó azonban máshogy döntött: maga kereste meg következő edzőjét, Virth Balázst, aki végül elvállalta a felkészítését.
Virthtel 2021 szeptemberében kezdték el a közös munkát, és úgy tűnt, hogy Milák sínen van: folytatódott a sikersorozata, egészen addig amíg – ahogy fentebb írtuk – nagyrészt felhagyott a versenyzéssel.
A már említett podcastban arról beszélt, hogy már hamarabb is beiktatott volna egy szünetet, ha tavaly nem éppen Budapesten rendezik meg a vb-t. Úgy fogalmazott, hogy már a tokiói olimpia előtt „nagyon a végét jártam mentálisan, és ezt toltam még ki két évig” annak érdekében, hogy Virthtel minél jobban össze tudjanak szokni. A 24.hu-nak pedig azzal kapcsolatban, hogy most ettől az évtől újra egyetemista, így nyilatkozott: „Korábban is jártam már egyetemre, csak az olimpia és az azt körülvevő időszak kiszámíthatatlansága miatt halasztgattam. Önbevallás: utána kicsit el is engedtem az egészet. Az hiba volt. Meglehet, ha nem engedem el, és nem minden pillanatban csak és kizárólag az úszással foglalkozom, egy kicsit jobb mentális állapotban lettem volna az idén”.
A motivációja elvesztéséről így vallott. „Van az a mondás – próbálok nem beképzeltnek, egoistának hallatszódni –, hogy a csúcson mindenki magányos, és utána elkezd unatkozni. Az rossz, amikor nem találod a számításaidat. Küzdöttél valamiért, és ennek a velejárója az, hogy egyedül maradsz, mert nincs, aki meg tudja érteni azt a szituációt, amiben vagy. Ezért volt nehéz nagyon sokszor megnyilvánulnom, segítséget kérnem, kommunikálnom, és ezért volt nehéz a körülöttem lévőknek is, hogy hogyan kezeljenek. Mert én sem voltam nagyon beszédes.”
A beszélgetés egy másik pontján pedig azt panaszolta, hogy nem tanulta meg, hogyan élje át a siker pillanatait. „Belém az volt nevelve, hogy jó, oké, ezt elérted, mehetsz vissza dolgozni. Ez a sportágnak a pozitívuma és negatívuma is egyben, hogy nagyon sokan nem tudjuk megélni az adott pillanatot, mert belénk van nevelve az, hogy munka, munka, munka, munka. Nem tanuljuk meg azt az idő során, hogy hogyan értékeljük mindezt, hogyan élvezzük, hogyan osszuk meg ezt az örömöt a körülöttünk lévő emberekkel.” Az pedig, hogy edzésről edzésre, versenyről versenyre élt, oda vezetett, hogy már nem érezte jól magát az uszodában. „Bármennyire szerettem az embereket körülöttem, bármennyire is jól álltak hozzám, bármennyire is szeretettel fogadtak, egyszerűen lementem, és nem.”
Mostanra oda jutott – derül ki a 24.hu interjújából –, hogy „ha nem szeretem, akkor nem érdemes csinálni. Ha úgy megyek le az uszodába, hogy gyűlölöm, utálom, akkor meg végképp nincs értelme az egésznek.” Arra a kérdésre pedig, hogy mit kell szeretnie az úszásban, azt válaszolta: „Nekem ez innentől kezdve már csak egzisztencia. Nekem már mindenből van egy, mindenből van kettő. Pardon, olimpiai bajnoki címből még nincs kettő. Akár abba is hagyhatnám, vagy éppen csinálhatnám 2024-ig, de akár 2028-ig is.”
Van tovább?
Úgy tudjuk, a szövetség vezetésében hosszú ideje folyamatosan napirenden van a „Milák-ügy”, sokan vannak, akik igyekeznek minden követ megmozgatni, hogy rávegyék az úszót a folytatásra. Nem csoda: ha úgy döntene, hogy befejezi, a jelen legnagyobb klasszisát veszítené el a magyar úszósport.
Hogy Milák nem indult el a vk-n, Selmeci Attila szerint érthető: egy olimpiai bajnok, világcsúcstartó nem fogja hagyni, hogy önmagához képest sokkal gyengébben szerepeljen vagy legyőzzék. Ugyanakkor úgy látja, volt tanítványának szembe kellene néznie azzal, hogy milyen állapotban van.
Nincs még minden veszve a Honvéd szakosztályának szakmai vezetője és az úszószövetség szakmai alelnöke szerint. „Alig kilenc hónap van hátra az olimpiáig, de ha egy ilyen tehetség, világklasszis folytatja a felkészülést, visszaáll a megfelelő munkarendbe, akkor érzésem szerint ennek az időnek elegendőnek kell lennie. Csakhogy itt jön az a bizonyos de. Ha nem tud visszazökkenni, akkor az előnye, amely a tehetségéből fakad, előbb-utóbb elfogy. A miénk kimondottan munkaigényes sportág, ha valaki nem ússza le kőkeményen naponta azt a kétszer hat kilométert, nemigen fog eredményt elérni”– magyarázta a hvg.hu-nak.
Selmeci szerint az úszó most van a tökéletes korban, férfiereje teljében, nagy munkát tudna elvégezni, ha rá tudná venni magát. „És itt ebben van az igazi nehézség” – ismerte el a szakember. Szerinte Miláknak, ha végül úgy dönt, hogy kitart az úszás mellett, változnia kell: komolyan kell vennie és alázattal kell elvégeznie a munkát. „Tudom, hogy képes keményen dolgozni, másképp nem jutottunk volna el az olimpiai aranyig. Pusztán a tehetsége nem juttatta volna ilyen messzire. Most mintha ez a két korábbi tulajdonsága megkopott volna. De nagyon bízom abban, hogy visszatalál hozzájuk, mielőtt még igazán nagy baj lenne. A jelek nem jók, de úgy érzem, még nincs pánikhelyzet” – fűzte hozzá.
Nem csak a mezei sportszeretőknek, Sós Csaba szövetségi kapitánynak is meglepetést okozott Milák Kristóf azzal, hogy indul a péntektől vasárnapig Budapesten zajló úszó-világkupán. Úgy volt ugyanis, hogy a köztudatba a 2017-es vb-n berobbant sportoló, aki Tokióban 200 méter pillangón olimpiai bajnok, 100-on pedig ezüstérmes lett, és további három világ-, valamint hat Európa-bajnoki aranyéremmel büszkélkedhet, ezen a megmérettetésen tér vissza a versenyzéshez a nyár eleje óta tartó pihenője után. Edzője, Virth Balázs azonban kedden bejelentette, hogy – bár a nevezési listán rajta van – nem fog úszni.
Elmondása szerint Milák aznap közölte vele, hogy nem akar versenyezni. „Csak akkor szeretne indulni versenyen, ha olyan állapotba kerül, hogy ennek van értelme. Ezzel mondjuk messzemenőkig egyetértek” – fogalmazott Virth a Nemzeti Sportnak, hozzátéve, hogy sem az edzések száma, sem a megtett méterek terén nem állnak jól, a tavaly ilyenkori időszakhoz képest a felénél tartanak. „Néhány hete azt mondtam, azért vagyok bizonytalan a budapesti világkupa-viadalt illetően, mert Kristóf az ötven méterhez még nem elég erős és gyors, a kétszázhoz pedig nincs meg az állóképessége. Jelen pillanatban még jól edzhető állapotban sincsen.”
Csütörtökön pedig már arról beszélt Virth az M1-nek, hogy Milák a „huszonnegyedik órában” van. Ahhoz, hogy jövő nyáron Párizsban megvédje a 200 pillangón nyert olimpiai bajnoki címét, „már tegnap” meg kellett volna kezdenie az edzéseket, hiszen gyakorlatilag fél éve nem végzett olyan edzésmunkát, amely az élsporthoz szükséges lenne.
Milák legutóbb tavaly augusztusban indult el világversenyen, a római Európa-bajnokságon, ahonnan öt éremmel – három arannyal és két ezüsttel – tért haza. Egy hónappal korábban még a budapesti vb-n remekelt, megnyerte mindkét pillangószámot, 200-on ráadásul világcsúcsot úszott. Azt követően viszont már kihagyta a decemberi rövidpályás és a nyári rendes vb-t, majd a most, Budapesten záruló teljes világkupaszezont.
Hogy távol maradt az év fő, a japán Fukuokában megtartott versenyétől, június közepén jelentette be. Nagyon nehéz szívvel meghozott döntésről írt, amelyet az indokolt, hogy „jelenleg sem fizikálisan, sem mentálisan nem vagyok azon a szinten, hogy ott legyek a világ legjobbjai között”. Hogy miért van így, arra ő is csak kereste a választ.
Ez most egy nagyon mély hullámvölgy, viszont szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem párosul semmiféle kétségbeeséssel. Elfogadtam, és őszintén remélem, mindenki más is el tudja fogadni, hogy egy sportoló pályafutásában adódhat egy ilyen periódus, amikor hátra kell lépnie, újra fel kell töltődnie, hogy aztán ismét készen álljon a legnagyobb kihívásokra” – írta, és arra készült, hogy a nyarat „átgondolt, minőségi pihenéssel” töltse annak érdekében, hogy szeptembertől „energikusabban, tudatosabban, még jobb hozzáállással végezhessem az edzéseket, vegyek részt a versenyeken, hogy ismét elérjem azt a szintet, amit mindenki megszokhatott tőlem”.
Június végén egy podcastban elárulta, hogyan képzeli a feltöltődést: az első hónapban „semmilyen szinten ne érintkezzek azzal a közeggel, amitől most lényegében elmenekültem”, azután pedig a jövő tervezését tűzte ki célul.
Akkor mind az edzője, mind a sportági irányítói arról beszéltek, hogy a sportoló nagyon is megérdemli a szünetet. Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke például előbb „nem csupán a magyar, de a világ úszósportjának egyik legnagyobb értékének” nevezte Milákot, majd úgy fogalmazott: ha a világcsúcsdöntés idején „istenítettük, a tenyerünkön hordtuk”, „most, amikor gondjai vannak, segítő kezet kell nyújtanunk neki, nem ellökni, hanem átölelni és megvédeni”. Azt írta, sokat beszélgettek az úszóval, hogy „hátha sikerül visszaterelni a medencébe”, de be kellett látniuk: a közös érdek az, hogy pihenjen. Úgy érvelt: „mégsem lehet egy ilyen fantasztikus sportolót nyerőautomatának tekinteni. El kell fogadnunk, hogy emberből van ő is, bármennyire is tűnt emberfelettinek mindaz, amit eddig produkált”.
Milák és az edzője megállapodása arról szólt, hogy a tanév elején újrakezdi a munkát, s szeptember 4-én be is jelentette, hogy visszatért, és úgy érzi, hogy készen áll a folytatásra. „Ismét érzem az éhséget, hogy olyan dimenzióit mutassam meg az úszásnak, amit eddig még nem. Kettőzött ambícióval kezdtem újra az edzéseket, beprogramoztam magam, tudom, hogy az első hetek, hónapok fájni fognak, de én választottam ezt az utat, és végigmegyek rajta – Párizsig, aztán még tovább is.”
A szavak és a tettek azonban nem fedték egymást. Bár a nyilvánosság számára csak ezen a héten derült ki, hogy Milák nem edz rendesen, több tréninget hagy ki, mint amennyire elmegy, a közeget ismerők tudták, hogy baj van. Pedig aki olvasta, mit nyilatkozott az úszó az MTI-nen október 11-én, a Mol egy autós sajtóeseményén – ahol ő maga is egy versenyautó volánja mögött próbálta ki magát –, szintén gyanút foghatott. „Jól érzem magam a vízben és a szárazföldi edzéseken is, ennyit tudok igazából elmondani. Formáról felesleges beszélni, mivel egyelőre az a fontos, hogy visszaszokjak.” Amikor pedig arról kérdezték, mit vár magától a budapesti világkupán, csak annyit válaszolt: „meglátjuk”, és nem kívánt többet hozzáfűzni a témához.
A szövetségi kapitány nem köntörfalazott, amikor a helyzetről kérdezték: „Egyenes leszek, ez így nem fog menni, ahogy ezt a másfél hónapot (az újrakezdéstől október közepéig – a szerk.) csinálta. Ez egy olyan sportág, ami kőkemény munkát igényel. Itt kőkeményen kell dolgozni, ezt nem lehet kikerülni. Rengetegen megpróbálták, de még nem sikerült senkinek”. Azután arról is beszélt, hogy bár Milák „zseni”, ezért nem lehet úgy kezelni, mint egy átlagos embert, „neki is tudomásul kell vennie, hogy vannak bizonyos keretek, amiken belül kell maradni. És a kettő meg kettő az mindig négy lesz, ez a sportág munka nélkül nem fog menni”. Arra is utalt, hogy az úszó azért feszegeti a határokat, mert azt hiszi, hogy – akárcsak a koronavírus-fertőzése miatti több hetes kihagyása után – majd a lehető legkésőbbi időpontban újra edzésbe áll, és könnyen visszanyeri a formáját. „De ezzel nem lehet állandóan játszadozni. És más, amikor ez úgy történik, hogy előtte tizenvalahány évig folyamatosan, kőkeményen dolgozott valaki, és egész másképp néz ki, ha előtte kihagyott három hónapot” – magyarázta.
Sós szavaiból arra lehet következtetni, hogy fogy a türelem Milákkal szemben. Szövetségi körökből úgy értesültünk, hogy a vezetőség már nem sokáig tolerálja a hozzáállását. Azt várják tőle, hogy döntse el végre, mit szeretne, és ha úgy határoz, hogy folytatja, tisztességgel álljon bele az edzésekbe.
Ha ez legkésőbb november első napjaiig nem történik meg, szankciókkal kell szembenéznie.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
