Hazai pályán is kikapott és kiesett az Ekl-ből a Ferencváros
Vereséggel hangolt a hétvégi, Újpest elleni derby-re a magyar bajnok.
A Fiorentina hazai pályán győzte le a Club Brugge csapatát.
A görög Olympiakosz a marokkói Ajub el-Kabi mesterhármasának is köszönhetően 4–2-re nyert az Aston Villa vendégeként a labdarúgó Európa-konferencialiga elődöntőjének első, csütörtöki mérkőzésén.
A Ferencvárost a kieséses szakasz első körében búcsúztató pireuszi együttes a birminghami összecsapáson alig félóra után már kétgólos előnyben volt, s hiába szépített még az első félidő végén, majd egyenlített a második elején a házigazda, el-Kabi az 56. percben tizenegyesből saját maga és csapata harmadik gólját is megszerezte. Az Olympiakosz ezután is lendületben maradt, 11 perccel később pedig ismét kétgólosra nőtt az előnye. Az Aston Villa a hajrában közelebb férkőzhetett volna a riválishoz, de Douglas Luiz a 84. percben büntetőt hibázott, így a visszavágóra a görög csapat készülhet kedvezőbb helyzetből.
Vereséggel hangolt a hétvégi, Újpest elleni derby-re a magyar bajnok.
A tavaly döntős Fiorentina nagy csatában, 3–2-re gyűrte le otthon a belga Club Brugge-t, amely a csütörtöki meccsen kétszer is – másodszor már emberhátrányban – egyenlített, mígnem a 91. percben M'Bala Nzola góljával sikerült győzniük a firenzeieknek.
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
Aston Villa–Olympiakosz 2–4 (1–2)
(Watkins 45+1., Diaby 52., illetve el-Kabi 16., 29., 56., – a harmadikat tizenegyesből, Hezze 67.)
Fiorentina–Club Brugge 3–2 (2–1)
(Sottil 5., Belotti 37., Nzola 91. illetve Vanaken 17., – tizenegyesből), Thiago 63.)
kiállítva: Onyedika (61., Brugge)
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.