„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya 76 éves volt.
76 éves korában hasnyálmirigyrákban meghalt Sven-Göran Eriksson, az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya – írja a Sky News. Az év elején, amikor kiderült, hogy Eriksson halálos beteg, a tréner arról beszélt, hogy a „legjobb esetben” csak egy éve lehet hátra.
Eriksson az életéről szóló dokumentumfilmben egy megható monológban búcsúzott el, amely néhány nappal korábban, augusztus 23-án jelent meg az Amazon Prime-on.
Meg kell tanulni elfogadni a dolgokat. Remélhetőleg a végén az emberek azt mondják majd, hogy igen, jó ember volt, de nem mindenki fogja ezt mondani. Ne sajnálkozzatok, mosolyogjatok. Köszönök mindent, edzőknek, játékosoknak, a közönségnek, fantasztikus volt. Viszlát
– fogalmazott az egykori angol szövetségi kapitány.
Az angol bajnokságban szereplő Liverpool jótékonysági mérkőzést rendezett a svéd menedzser tiszteletére idén tavasszal, ahol még utoljára Eriksson leülhetett a Vörösök kispadjára.
Igazi világjáró volt a svédországi Sunne-ben született Sven-Göran Eriksson. Edzőként kilenc országban is dolgozott, és összesen 17 trófeát nyert, többek között szülőhazájában, Portugáliában és Olaszországban. Emellett az angol, a mexikói és az elefántcsontparti válogatottat is irányította.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.