„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A koszovóiak levonulása miatt félbeszakadt Nemzetek Ligája-mérkőzést viszont 3-0-val Romániánk adta az UEFA.
Nézők nélkül kell lejátszania következő hazai mérkőzését a román labdarúgó-válogatottnak, miután az UEFA zárt kapura büntette a román szövetséget a szurkolók Koszovó elleni meccsen tapasztalt magatartása miatt – derül ki az európai szövetség fegyelmi bizottságának honlapjára feltöltött dokumentumból. Az UEFA magyarellenes rigmusok miatt döntött úgy, hogy nem engedi be a szurkolókat a román csapat következő meccsére, ráadásul ezen felül 50 ezer euróra, több mint 20 millió forintra büntette őket.
Pénzbüntetésből ugyanakkor többet is kapott a román válogatott, összesen előbbin felül 78 ezer euró, közel 32 millió forint értékben. Ez hat tételből adódik össze:
A legfontosabb kérdésben azonban Romániának kedvező ítéletet hozott az UEFA: a múlt pénteken a 90. percben a koszovói játékosok levonulása után 0-0-nál félbeszakadt mérkőzést 3-0-val a román csapatnak adta. Románia ezzel 100 százalékos mérleggel jutott fel a Nemzetek Ligája C-divíziójából, Koszovó pedig az osztályozót érő második helyen végzett.
A koszovói játékosok rasszista bekiabálásokra és provokációra hivatkozva vonultak le a bukaresti stadion gyepéről, a The Guardian szerint a nézők többek között azt kiabálták, hogy “Koszovó Szerbia része”, ami kiakasztotta a függetlenségét 2008-ban kikiáltó ország válogatottjának tagjait. Az UEFA úgy ítélte meg, hogy a csapat levonulásával feladta a mérkőzést. A vereség mellett a játékosok helytelen magatartása miatt 60 ezer eurós büntetést is kapott a koszovói szövetség.
Borítóképünk illusztráció.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.