Az olasz labdarúgó-válogatott sorozatban harmadszor nem vehet részt a világbajnokságon, mivel tizenegyesekkel alulmaradt a keddi pótselejtezőjén Bosznia-Hercegovinában.
Az európai pótselejtezők egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy a négyszeres aranyérmes olasz csapatnak két kihagyás után sikerül-e újra kijutnia a világbajnokságra. A mérkőzés elején megszerezték a vezetést, azonban még az első félidő végén kiállították Alessandro Bastonit, ami nehezítette a helyzetüket. Ennek ellenére egészen a 79. percig húzták, amikor Haris Tabakovicnak sikerült egyenlítenie.
A hosszabbításban nem esett gól, következett a tizenegyespárbaj, melyben a bosnyákok nem hibáztak, egymás után négy kísérletük eredményes volt, olasz részről viszont Sebastiano Esposito csúnyán fölé lőtt, Bryan Cristante pedig a felső lécre bombázott.
Olaszország nyolc éve a svédekkel szemben maradt alul 1-0-s összesítéssel, a legutóbb pedig már a pótselejtező elődöntőjében kikapott Észak-Macedóniától, ráadásul hazai pályán. A bosnyákok 2014 után másodszor szerepelhetnek vb-n.
Szintén tizenegyesrúgásokkal dőlt el a cseh-dán párharc. A csehek már a 3. percben előnybe kerültek otthon, a vendégek azonban a hajrá előtt egyenlíteni tudtak. A ráadásban, a 100. percben Krejci révén megint a hazaiak vezettek, majd Högh a második dán fejesgóllal ismét visszahozta a meccsbe csapatát. A tizenegyespárbajban a dánok háromszor hibáztak, a csehek pedig csak egyszer, így az ötödik rúgókra már nem került sor. A csehek az előző körben az íreket is tizenegyesekkel múlták felül, szintén otthon és ugyancsak 2-2 után.
A most először 48 csapatos világbajnokságot június 11. és július 19. között három országban, Mexikóban, Kanadában és az Egyesült Államokban rendezik majd.
Nyitóképünkön az olasz labdarúgó válogatott a mérkőzés előtt, fotó: AFP / Elvis Barukcic