Érettségizhetnek Magyarországon az ukrajnai menekültek
A rendelet szövegéből úgy tűnik, hogy a vizsga magyar nyelven zajlik.
A rendelet szövegéből úgy tűnik, hogy a vizsga magyar nyelven zajlik.
A Juhász Miklós vezette tanács ezért megsemmisítette a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát elmarasztaló kúriai végzést.
Az Alkotmánybíróság Schanda Balázs vezette tanácsa szerint ha egy képviselő a választókerületében szerepel, az akkor se kampány, ha az illető egyúttal jelölt is.
A lengyel Ab szerint az EJEB félreértelmezi az Emberi Jogok Európai Egyezményének azt a mondatát, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja.
A kormány ismét a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve rendelettel módosított törvényt.
Az állami támogatást azok a munkáltatók kapják meg, akik legalább heti húszórás munkára, határozott vagy határozatlan időre veszik fel az érintetteket.
A szervezet tagjaként a magyar kormány köteles teljes egészében végrehajtani az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletet.
Átépítik a házat, ahol a Landerer és Heckenast Nyomda működött. 1848. március 15-én ott nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot.
Mellőznek vagy rövidítenek néhány bonyolult és időigényes eljárást a hétfő este megjelent kormányrendelet szerint.
A vasárnaptól érvényes jogszabály a búza, a rozs, az árpa, a zab, a kukorica, a szójabab és a napraforgómag kivitelére vonatkozik.
A védelmi kiadásokat a GDP 3%-ára emelik, a hadsereg létszámát 250 000 főre, és bevezetik az önkéntes alapkiképzés lehetőségét – erről tárgyalt a héten a lengyel parlament.
A testület szerint egy választási kampányban a tényállítások és a véleménynyilvánítások közötti határok kitolódhatnak, ezért a politikus akkor se marasztalható el, ha ellenfeléről súlyos vádakat hangoztat bizonyítatlanul. Egyedül Horváth Attila alkotmánybíró gondolja úgy, hogy a hamis tényállítás soha nem állhat a véleménynyilvánítás szabadságának védelme alatt.
Az Alkotmánybíróság a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) adott igazat, és megsemmisítette azt a bírósági ítéletet, amely szerint a NAIH nem rendelheti el a jogalap nélkül gyűjtött adatok törlését.
Két ülést tart az országgyűlés jövő csütörtökön: reggel 8-tól a fő téma a köztársasági elnök megválasztása, este 8-tól pedig az ellenzék határozati javaslatát tárgyalják az orosz agresszió elutasításáról.
Ezt javasolta csütörtöki ülésén az országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Valamint egyebek mellett azt is, hogy az egyetemekhez hasonló vagyonkezelő alapítvánnyá kellene gyúrni Áder János Kék Bolygó Alapítványát.
Most egységre van szükség Andrzej Duda szerint.
Nagykanizsa önkormányzata önmagában 161 millió forintot kap.
Az Európai Unióval folytatott vitákban a Fidesz fő szövetségese a vezető lengyel kormánypárt, most azonban nem érti, hogy mi van.
Egymilliárd forint pluszpénz jut nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatására – az persze nem látszik ebből, hogy milyen szervezetek kapják és hogyan függ ez esetleg össze a választási kampánnyal.
A kompenzáció a település lakosságszámtól és gazdasági erejétől függ.