Lőrincz Tamás


Tiborcz István testvére volt az elnöke annak a bírálóbizottságnak, amely a Microsoft-botrány NAV-os pályázatainál eljárt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Tiborcz Péter Sándor, a miniszterelnök vejének testvére volt annak a bírálóbizottságnak az elnöke, amely eljárt a Microsoft-licencek szabálytalannak vélt beszerzéseinél – tudta meg a HVG. Magyarországnak az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata után – beleértve más szervek kifogásolt pályázatait is – összesen 3,3 milliárd forintnyi támogatást kellett visszafizetnie az Európai Unió büdzséjébe a Microsoft-ügy miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség csaknem hét év óta nyomoz a beszerzések miatt, vádemelés nincs, viszont a HVG információi szerint van már két gyanúsított. Tiborcz Péter azt közölte: őt csak tanúként hallgatták meg, a döntéseket nem ő hozta, az pedig az eljárás során nem merült fel, hogy meggyanúsítsák valamivel.


Orbán Viktor: A választási eredmény fájdalmas

„Akárhogyan is alakult, mi ellenzékből is a hazánkat és a magyar nemzetet fogjuk szolgálni” – mondta a Fidesz listavezetője a vesztes választás utáni beszédében. Azt is jelezte: a következő időszakban a fideszes közösség erősítésén dolgoznak majd, és „soha nem adják fel”.


Orbán Viktor: Lehet, hogy a mi gyűlésünk unalmasabb, de herebere partikkal nem tudunk szolgálni

Magyarország a Nyugat része, fontos számunkra a Nyugat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a budapesti Szentháromság téren a párt kampányzáró gyűlésén. A kormányfő egy nappal az országgyűlési választás előtt hosszan győzködte a fiatalokat, miért érdemes a Fideszre szavazni, de arról is beszélt: marhaságnak tekinti „az oroszokkal való barátságról” szóló állításokat.


Harc Kína kegyeiért: 94 milliárd forintos vámcsalásra figyelmeztetett az OLAF Magyarországon

Öt büntetőfeljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután kiderült: Magyarországon is trükköztek a Kínából érkező cipők és textiláruk vámolásával – értesült a HVG. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 251 millió euró behajtására tett javaslatot, de az adóhatóság szerint ennél jóval kisebb kár keletkezhetett. A korábbi visszaélések azért is érdekesek, mert Európában nagy verseny folyik azért, hogy hol fizetik ki az EU-ba érkező óriási mennyiségű kínai áru vámját.


Százmilliókat kereshet az állami tulajdonban lévő vízkészleten Pintér Sándor volt államtitkárának érdekeltsége, akár 2051-ig

Magyarország természeti kincsei állami tulajdonban vannak, mégis akad olyan vízbázis, amely NER-közeli személynek termel bevételt – értesült a HVG. Információink szerint a Komárom-Esztergom megyei Tokodaltárón kinyert vizet az Aqua Európa Kft. adhatja el a vízszolgáltatónak, ebből pedig a cégnek évtizedeken keresztül több száz millió forintos bevétele keletkezhet. A vállalat tulajdonosai között néhány éve megjelent Tasnádi László, a Belügyminisztérium egykori államtitkára is.



Továbbra is akadozik az E-ING-rendszer: Budapesten még a 60 napos határidőt sem tudják biztosan tartani a földhivatali átírásoknál

„Tavaly örököltünk egy üzlethelyiséget, volna rá vevő is, de nem tudjuk eladni, mert a földhivatalban több mint három hónap alatt sem írták át a nevünkre a II. kerületi ingatlant” – mondta a HVG egyik olvasója. Információink szerint az új elektronikus ingatlannyilvántartó-rendszer alkalmazása elsősorban a fővárosban akadozik. A fejlesztő cég becslése szerint „az optimalizálási időszak után”, néhány hónap múlva működhet majd panaszmentesen. A fejlesztésre adott 16 milliárd forintos uniós pénz elköltését az OLAF vizsgálja.





„A kisebb településeken szent és sérthetetlen volt a Fidesz, most viszont valami megváltozott”

Több helyi mérés szerint is szoros az állás a Fidesz és a Tisza Párt jelöltje között abban a Hajdúböszörmény központú választókerületben, ahol a kormánypártok 2022-ben még csaknem 60 százalékos szavazati aránnyal hozták a körzetet. A helyiek egy része szerint a korrupció és a nem megfelelően elköltött pénzek miatt pártoltak el sokan a Fidesztől, mások szerint viszont csak rejtőzködnek a szimpatizánsok. A kampány biztosan nem lefutott, helyben ugyanis kiemelten fontos a mezőgazdaság, a Fidesz pedig az agrárkamara elnökét jelölte a tiszás induló, Hajdúböszörmény polgármestere ellen.



Havi 110 ezer forintért bérel az önkormányzattól egy 5630 négyzetméteres területet a fideszes politikus cége

A salgótarjáni önkormányzat vagyonkezelő cége tavaly július óta havi 86 ezer forint plusz áfa összegért adja bérbe a helyi Tó-Strand melletti területet egy kormánypárti politikus cégének – értesült a HVG. A szerződő Laczkó Roland viszont nemcsak a Nógrád megyei önkormányzat képviselője, hanem a vagyonkezelő cég felügyelőbizottságának az elnöke is. Szerinte jogilag és etikailag sem kifogásolható a megállapodás, mert mindenki ugyanilyen feltételekkel szerződhetett volna.


Könnyedén elvehetik egy új módszerrel a végrehajtók irodáját, de Schadl Györgynek nem kell aggódnia

A bíróság sem akadályozta meg, hogy egy egyszerű elnöki döntéssel, valós jogorvoslati lehetőség nélkül vegyék el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. A módszerrel lényegében bármelyik végrehajtót megfoszthatják a pozíciójától, de a szabályokat és a kari döntéseket úgy alakították, hogy a korrupcióval vádolt Schadl Györgynek egyelőre nincs mitől tartania.


Csaknem ötmilliárd forint értékben kaptak ingyen ingatlanokat az egyházak a választás előtti szűk egy évben

Az elmúlt 15 év alatt sokkal jobb anyagi helyzetbe kerültek a nagyobb egyházak, de – részen éppen a Fidesz–KDNP politikája miatt – rengeteg probléma zúdult a felekezetekre: apad a hívők száma, kevés a megfelelő tudású pap, bizonyos szempontból függő helyzet alakult ki a kormánnyal szemben, ráadásul rendszeresek a bírálatok a kormányzati uszítás elleni fellépés elmaradása miatt is. A támogatások viszont folyamatosan érkeznek, évente több tízmilliárdos nagyságrendben.


Hankó Balázs: Nem ismerem Rogán Antal találmányát, de megkérdezem róla

Helyes, hogy gyarapodik a vagyonuk azoknak a magyar embereknek, akik jól gazdálkodnak, ha mindezt jogszerűen teszik – mondta Tiborcz István és NER-elit gazdagodásáról Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter. A fideszes politikus melletti kampányban HanKul10 néven guruló büfét is bevetnek, ígérete szerint pedig 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb állama közé tartozik majd Magyarország. Úgy vélte, indokolt volt, hogy az igen népszerű Pintér Béla színháza nem kapott egy forint támogatást sem, szerinte ugyanis a társulat szexuális propagandát folytatott volna.


Lakásokat vásárolt az állam a Parlament környékén, de rejtély, hogy mi célból

A budai Várban, a Kossuth téren és több vidéki településen is élt elővásárlási jogával a magyar állam: a megvett lakásokért és épületekért több milliárd forintot kellett fizetni – tudta meg a HVG. Információink szerint az adásvételek után több ingatlan is kihasználatlanul állt, egy részükről pedig jelenleg sem tudni, hogy ki vagy mely szervezet használja. Az állam az egyik lakást a korábban miniszteri biztosi pozíciót is betöltő Wáberer György cégétől vette meg 320 millió forintért.