BRFK: A rendőrség vizsgálja a szombati Pride-on történteket
Egyelőre nem tudni, számíthatnak-e a résztvevők pénzbüntetésre, a rendőrség ugyanis csak annyit közölt a HVG megkeresésére, hogy vizsgálják a történteket.
Egyelőre nem tudni, számíthatnak-e a résztvevők pénzbüntetésre, a rendőrség ugyanis csak annyit közölt a HVG megkeresésére, hogy vizsgálják a történteket.
Nemcsak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, hanem a 4iG Nyrt-nél lefolytatott belső vizsgálat is azt állapította meg, hogy nem történt szabálytalanság a Microsoft-licencek 2013-2015-ös kormányzati beszerzésénél – tudta meg a HVG. Információink szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2019-ben helyszíni ellenőrzést tartott a 4iG-nél, az informatikai vállalat ugyanis a jogutódja a botrányban hírbe hozott Humansoft Kft.-nek. Az OLAF vizsgálata nyomán már milliárdokat fizetett vissza Magyarország az Európai Uniónak.
Bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette a BRFK a Mi Hazánk Mozgalom május 1-jei rendezvénye után indult nyomozást – tudta meg a HVG. A párt majálisán többen is náci karlendítésre emlékeztető mozdulatot tettek, és volt, aki hitleres, horogkeresztes tetoválását sem rejtette el.
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, a hatóságok viszont hat év alatt nem jutottak el a vádemelésig, sőt még a gyanúsításig sem – holott külső segítség is lenne. Korábban érintettként merült fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal licencvásárlása is, de az adóhatóság belső vizsgálata mindent rendben talált.
A kormány az elmúlt évtizedben kiemelt ágazatként kezelte a turizmust, tulajdonosként mégis hagyta, hogy lepusztuljon a hévízi tófürdő központi épülete, amelyet így le is kellett zárni. A helyiek közül sokan szobakiadásból élnek, és már érzik a forgalom csökkenését.
Szolnokon március óta a havi 150 ezer forintnál kevesebből élő nyugdíjasok évente egyszer rendkívüli támogatást igényelhetnek az önkormányzattól, de a helyi kormánypárti képviselők – egy költségcsökkentő csomag részeként – azt kezdeményezték, hogy szüntessék meg ezt a lehetőséget – értesült a HVG. A juttatás mértéke fejenként legfeljebb 20 ezer forint. Az ellenzéki polgármester nem támogatja a megszüntetésről szóló javaslatot, de a közgyűlésben a Fidesz-KDNP képviselői vannak többségben.
A köztársasági elnök tavaly decemberben költözött be a Karády-villaként ismert budapesti ingatlanba, az állami tulajdonban lévő épület felújítására és berendezésére 300 millió forintot biztosított a kormány – értesült a HVG. Információink szerint tavaly november óta 25 millió forintot költöttek a ház ingóságaira.
Scheer Sándor cége nyilvános árverésen, bruttó 2,3 milliárd forintért vásárolta meg a Budapest belvárosában található Duna Palotát – értesült a HVG. A vállalat tájékoztatása szerint jelenleg még csak a terveken dolgoznak, így egyelőre nem árulták el, mihez kezdenek a több mint 1200 négyzetméteres épülettel.
A MÁV több olyan bérlakást is kiürített a budapesti Keled úton, amely a hivatalos szakértői vélemény szerint lakhatásra alkalmatlanná vált. A HVG információi szerint költöznie kellett egy háromgyerekes családnak is, de miután nem kaptak semmilyen kompenzációt – pénzt vagy lakhatási alternatívát –, így lényegében az utcára kerültek. A vasúttársaságnál azt közölték, hogy mindenben a törvények szerint jártak el, az érintett lakóknak pedig akkor is ajánlottak valamilyen segítséget, ha jogcím nélkül tartózkodtak az ingatlanban. Ennél valamivel többet ígért a MÁV, amikor a tervezett Mini-Dubaj projekt érdekében kellett kiüríteni rákosrendezői ingatlanokat. A tapasztalatok alapján három gyerekkel még albérletet is nehéz találni Magyarországon.
Fejenként 25 millió forintot is felszámíthatnak költségként azok a cégek, amelyek közvetítőként segítik a harmadik országból érkező állampolgárokat a tartózkodási engedély megszerzésében az állami aranyvízumprogramban. Az érintettek szerint ezért hatalmas munkát kell végezni, és sok a költség is.
A BDPST Group vezetője szerint az üzletileg sikeres embereknek példát kell mutatniuk, és a köz javára is fordítaniuk kell a vagyonukból. „Én igyekszem így élni az életemet” – fogalmazott Tiborcz István, majd több példát is említett.
A Pest megyei kormányhivatal vizsgálata szerint Nagykőrösön a helyi közétkeztető cég, az Eatrend Kft. mulasztása miatt betegedtek meg 867-en márciusban. A vállalatnak a HVG információi szerint 8,6 millió forintos élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot kell fizetnie, de a cég nem fogadja el a vizsgálat eredményét, és bírósághoz fordul. Ettől függetlenül a vállalat szeretné valamilyen módon kárpótolni a helyieket, ennek konkrét formájáról egyeztetést kezdeményezett az önkormányzattal.
A külügyminisztérium tájékoztatása szerint csak abban a három napban használta magyar delegáció az Intercontinental 15 lefoglalt szobáját az olimpia ideje alatt, amikor Sulyok Tamás köztársasági elnök is Párizsban tartózkodott. Vagyis – a hivatalos közlés alapján – a maradék lefoglalt 16 éjszakán vagy üresen álltak a szobák, vagy a szálloda szabadon kiadhatta azokat másoknak. Arra a kérdésünkre nem érkezett válasz Sándor-palotától, hogy miért nem engedték át a szállást karitatív célokra, ha már kifizettek érte 228 millió forintot.
Egyebek mellett a keresetek megduplázását, a diplomás bérminimum bevezetését, valamint a köztisztviselői életpálya visszaállítását követeli az a több ezer önkormányzati köztisztviselő, aki ma reggeltől kezdett munkabeszüntetésbe az ország húsz pontján.
Az Orbán Viktort képviselő ügyvédi irodának, Novák Katalin egykori alapítványának, a macsóizmus hazai prófétájának és jachtkluboknak is milliós támogatások jutottak az állami tulajdonban lévő MVM Energetikai Zrt.-től – értesült a HVG.
A büntetőintézkedéssel sújtott számlák, ingatlanok és ingóságok egy része később mentesítést kapott a korlátozás alól – tudta meg a HVG.
Panaszt tettek a szülők egy XXII. kerületi óvodában, mert a gyerekük állítása szerint megütötte őt az egyik óvónő; az ügyben a HVG információi szerint a rendőrség nyomozást indított. A helyi ellenzék szerint nem volt megfelelő az eset kivizsgálása, ezért csütörtökön megpróbálják leváltani az egyesített intézmény vezetőjét.
A Magyar Villamos Művek nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket csaknem két év alatt, a pénz háromnegyede kormánypárti médiumokhoz került – tudta meg a HVG.
Kiengedhetik ugyan a börtönből, de bűnügyi felügyelet alá helyeznék Z. Zsoltot, aki letartóztatása előtt a fővárosi parkfenntartási biznisz fontos háttéremberének számított – értesült a HVG. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
Öt gyerek kórházba került kiszáradás miatt, de már kiengedték őket.