Lőrincz Tamás

Ugyanolyan bűn egy kiszolgáltatott állatot bántani, mint egy embert – interjú Gajdos Lászlóval, a Tisza most bejelentett nyíregyházi jelöltjével

Felül kell vizsgálni az állatkínzással foglalkozó jogszabályokat, bizonyos eseteket pedig szigorúbban kellene büntetni – mondta a HVG-nek Gajdos László, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es körzetében lesz majd a Tisza Párt jelöltje az áprilisi parlamenti választáson. A Nyíregyházi Állatpark 63 éves vezetője három évtizede építi a város állatkertjét, és egy esetleges kormányváltás után is az állatjólétért dolgozna. A Fidesz szerinte jó munkát kezdett el, de ezt szeretné magasabb szintre emelni.


Itt a Tisza-előválasztás első fordulójának eredménye, két-két jelölt maradt versenyben a körzetekben

Lezárult a Tisza Párt előválasztásának első köre, így a 106 egyéni választókerület többségében a háromfős mezőny kétfősre szűkült. Délután indul az újabb kör, amikor már nemcsak a Tisza szigetek tagjai, hanem minden helyi választó is voksolhat a Tisza 2026-os jelöltjeire. Magyar Péter helye biztos, két körzetben később döntenek. Kilistáztuk és térképre is tettük a versenyben maradtakat.





Évtizedes trükkel loptak el ingatlanokat Magyarországon, banki alkalmazott is súgott a lakásmaffiának

Ügyvédek, egy végrehajtásokkal foglalkozó cég, valamint az egyik multinacionális bank alkalmazottja is segítette azt az ingatlanmaffiát, amely a tulajdonosok tudta nélkül nagyjából 1,3 milliárd forint értékben próbált házakat, telkeket és lakásokat megszerezni – derült ki a HVG birtokába jutott vádiratból. Az elkövetők az igen egyszerű csalási módszer ellenére gyakran sikerrel jártak, mert kellőképpen gátlástalanok voltak, és kihasználták a rendszer évek óta ismert hiányosságait. Van, aki több éve küzd, hogy visszaszerezze 165 millió forintot érő ingatlanát, de közben aggódik is: az ügy egyik szereplőjét ugyanis megölték. 




„Azt hittem, megőrülök, amikor megláttam, hogy egy helyi vezető fizetése több mint 7,8 millió forint volt” – súlyos visszaéléseket talált az új polgármester Hajdúböszörményben

Több százmillió forintos bírságot kell fizetnie Hajdúböszörménynek, mert az előző, fideszes vezetés által lefolytatott közbeszerzések közül több esetben is szabálytalanságot állapítottak meg a hatóságok – tudta meg a HVG a város polgármesterétől. Az új vezetés gyanús szerződéseket talált, amikor tavaly októberben átnézte a kiadásokat, néhány esetben pedig milliós fizetésekre is bukkantak.  



„Nem szándékozom öngyilkosságot elkövetni” – jelezte az óbudai alpolgármester, majd kipakolt képviselőtársainak a gigaberuházásról

„A választást azzal nyertük meg, hogy nem lesz több lakópark. (…) Sajnos polgármester úr megváltoztatta korábban elhangzott nézeteit” – írta képviselőtársainak kiküldött levelében Zábó Attila, Budapest III. kerületének DK-s alpolgármestere. A szintén DK-s Kiss László polgármesterről egyebek mellett azt állította, hogy az egyik projektről szóló értekezleten – amelyen többen is részt vettek – váratlanul kihívta a beruházót, hogy négyszemközt egyeztessen vele. Az érintett vállalkozó szerint felháborító, hogy belső politikai ellentétek miatt be akarják őt sározni, a kerület sajtóosztálya pedig közölte: csak udvariassági egyeztetés történt, ahol a polgármester azt jelezte, nem egységes a beruházással kapcsolatban a frakció.


Balatoni ingatlant szerzett meg Balog Zoltán egyházkerülete, de az állam most nem adta ingyen

Több mint egymilliárd forintért vett az államtól egy balatoni üdülőt a Balog Zoltán püspök vezette Dunamelléki Református Egyházkerület – tudta meg a HVG. Az egyház anyagi helyzetéről árulkodhat, hogy a vételhez nem kellett jelzálogjogot bejegyeztetni. Igaz, az utóbbi években annyi ingatlant kaptak ajándékba, hogy már az is szokatlan, hogy egyáltalán fizetniük kellett.


Üvegszilánk a paprikás krumpliban: vizsgálat indult a budapesti menzán tálalt ebéd miatt

Veszélyes tárgy került egy XVIII. kerületi iskola menzáján az ételbe – értesült a HVG. Információink szerint az egyik diák üvegszilánkot talált a tányérján, az igazgató pedig vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. A szolgáltató arra következtetésre jutott, hogy nem hibáztak, de a következő hetekben még szigorúbb ellenőrzéseket végeznek majd. 


Legalább 15 ingatlant szerezhetett meg könnyedén a lakásmaffia, az állam évtizedek óta tétlenül nézi a módszert

Magyarországon lényegében elég egy hamis meghatalmazás, valamint egy lefizetett ügyvéd ahhoz, hogy valakinek ellopják a tíz- vagy százmilliókat érő ingatlanát –legalábbis ez derült ki egy ingatlanlopásos ügyben zajló per hétfői tárgyalásán. A csalók ezúttal egy 165 millió forintra értékelt gödöllői telket adtak el a tulajdonos tudta nélkül, de ugyanez a kör az elmúlt években több mint egy tucat ingatlant szerezhetett meg azonos módszerrel. A trükk több évtizede ismert, a jogszabályok mégsem változtak.  



Együtt szavazott a Fidesz és a DK-s polgármester, zöld jelzést kapott a Biggeorge óbudai gigaberuházása

Feszült hangulatú ülésen fogadta el a III. kerületi képviselő-testület a Biggeorge óriásprojektjéről szóló javaslatot. A kerület alpolgármestere, a DK-s Zábó Attila ugyanis a korábban megfogalmazott aggályokra hivatkozva levette volna a napirendről a beruházásról szóló előterjesztést, de a polgármester, a szintén DK-s Kiss László javaslatára visszakerült az a szavazásra bocsátott témák közé. A Fidesz és a DK néhány tagjának támogatásával meglett a többség is, így a kerülettől zöld jelzést kapott a helyi civilek által nem támogatott projekt.


Tiltakoznak helyi képviselők az 1300 lakásos óbudai lakótelep ellen, mert szerintük a beruházó Biggeorge túl kevés támogatást ajánlott a kerületnek

Feszültséget okoz a Demokratikus Koalíción belül Óbudán az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője, a Biggeorge-csoport tervezett III. kerületi óriásberuházása – értesült a HVG. A párt több tagja szerint elfogadhatatlan az a megállapodás, amelyet az önkormányzat készül kötni a beruházóval. Úgy tudjuk, a frakció hétfői ülésén a többség nem is támogatta az erről szóló javaslatot. A szintén DK-s polgármester, Kiss László, valamint több fővárosi politikus viszont nem ellenzi a megállapodást. Végleges döntés szerdán és csütörtökön várható.


Visszavette volna a II. kerület a saját sportcentrumát, de a Matolcsyékhoz és a jegybankhoz köthető bérlőcég nem adta át a területet

A II. kerületi önkormányzat szerint jogtalanul használja a Marczibányi téri sportcentrumot egy MNB-alapítványhoz köthető cég, a vállalat ugyanis nem végezte el a bérleti szerződésben vállalt fejlesztéseket. A cég ügyvezetője ugyanakkor azt állítja: csak az egyik ütem nem valósult meg, ráadásul az előző vezetés által aláírt szerződés alapján módosítani kellett volna a beruházáshoz az építési szabályokat, de ezt az önkormányzat nem tette meg. Az ügyben a kerület új vezetése pert indított.


Kikértük az adatokat: a Sándor-palota több mint 560 millió forint értékben kölcsönöz műtárgyakat

A magyar közgyűjtemények több tucat festményt, 400 ezer forintos bonbonniere-t, valamint egy szarkofágot is kölcsönadtak a Sándor-palotának – derült ki a köztársasági elnök hivatalának tájékoztatásából. A csaknem száz tételt tartalmazó lista legértékesebb darabja egy 120 millió forintos Rippl-Rónai József-festmény, de nem az, amit Sulyok Tamás felesége kiválasztott.


Rejtélyes szoftver segíti a végrehajtók munkáját, de ez komoly biztonsági kockázatot jelenthet, nyomoz a rendőrség

Több végrehajtó is azt állítja, hogy egy olyan nem hivatalos segédszoftvert is használ a munkájához a központilag biztosított informatikai program mellett, amellyel jobban működik az egész rendszer. Ha viszont a végrehajtói kar tudta nélkül hozták létre ezt a kiegészítő szoftvert, akkor a fejlesztők képesek lehetnek hozzáférni a végrehajtók által használt adatbázishoz, és illetéktelenül láthatnak rá több százezer ember vagyoni, foglalkoztatási és banki adataira. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.