"Újabb saller Orbán Viktornak"
Az MSZP közleményben arra reagált, hogy az Európai Bíróság elkaszálta a magyar államot a bírák korai nyugdíjazásának ügyében.
Az MSZP közleményben arra reagált, hogy az Európai Bíróság elkaszálta a magyar államot a bírák korai nyugdíjazásának ügyében.
Az MSZP szerint Orbán Viktor és Matolcsy György kulturális érzéketlenségére utal, hogy a kormányzat 2-2,5 milliárd forintot von el a többek között a Nemzeti Színházat és a Szépművészeti Múzeumot is fenntartó kulturális államtitkárságtól.
Sikeresen "elfogott" egy Spanyolországból érkező, BEECH 2000 STARSHIP típusú utasszállító kisgépet ma délután a készenléti szolgálatot ellátó Gripen géppár.
A Fővárosi Cigány Önkormányzat vezetője szerint a Fővárosi Közgyűlésen belé fojtották a szót, így írásban ismertette, milyen igazságtalannak tartja, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva ötödére csökkentették költségvetési támogatásukat.
Az MSZP arra reagált, hogy a Hajdúdorogi Újság kiretusálta a gyerekek háta mögül a város szocialista polgármesterét egy fotóról.
Borbély Lénárd véletlenül nyomott mellé.
Jelenleg Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház volt kormánybiztos látja el megbízottként a főigazgatói feladatokat.
A Füstirtók Alapítvány számításai szerint 40 milliárd forintot bukik jövőre a költségvetés amiatt, hogy az utolsó pillanatban csökkentették a cigaretta-jövedékiadó emelésének mértékét.
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője közleményben arra a hírre reagált, hogy az állam 612 milliárd forint adósságot vesz át 1956 önkormányzattól.
A Magyar Szocialista Párt nevében Mesterházy Attila pártelnök köszöntötte közleményben Medgyessy Pétert, Magyarország volt miniszterelnökét hetvenedik születésnapja alkalmából.
Szerdai közleményében a Magyar Iszlám Közösség úgy fogalmaz: "az iszlamofób médiák között tartjuk számon" az Indexet. A közösség a Hit Gyülekeze vezető lelkészének szavaira reagált. Várják Németh Sándor bocsánatkérését.
A dohányipari lobbi győzhette meg a Fideszt arról, hogy a tervezettnél kisebb mértékben növelje a dohányipari termékek jövedéki adóját - írta a Füstirtók Alapítvány.
Hamis e-mailt küldtek szét Bajnai Gordon és a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány nevében, amelyben a volt miniszterelnök személyes találkozóra hívta a címzetteket - közölte az alapítvány.
Orbán Viktor a Gazprom vezetőjével tárgyalt, főleg a Déli Áramlat gázvezetékre fókuszáltak.
A kerékpárral közlekedők 63 százaléka legalább minden hétköznap ült kerékpárra, ami az eddig mért legmagasabb arány, és 7 százalékponttal magasabb a tavaly szeptemberben mértnél - írja a Magyar Kerékpáros Klub egy felmérésre hivatkozva.
Szlovákiában a kilencvenes években vált lehetővé, hogy a nem szlovák személyneveket azok eredeti írásmódja szerint, női nevek esetében az -ová végződést elhagyva tüntessék fel a személyi okmányokban. A Via Nova ifjúsági csoport ezt a lehetőséget népszerűsíti.
Bár sokszor jellemzik a magyar népességet pesszimistának, tetteikben azonban ennek ellenkezője mutatkozik meg. A magyarokban rengeteg a szeretet és segítőkészség a nehéz helyzetben élő afrikai emberek iránt - mondta France Motombo, az Afrikáért Alapítvány elnöke.
Szabó Máté ombudsman Hatala József országos rendőrfőkapitánynál érdeklődik Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkjával kapcsolatban.
Teljesen feleslegesen és értelmetlenül keltenek hisztériát ellenzéki pártok a választási feliratkozás kapcsán - áll Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének az Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közleményében.
A baltás gyilkos ügyében beigazolódtak legrosszabb sejtéseink. Orbán Viktor maga felelős azért, hogy Ramil Safarov kiszabadulhatott. Mondom, sejtettük ezt, de magyar emberként mégiscsak szégyen, hogy ilyen miniszterelnöke van az országnak - írja Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az MTI-Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott írásában. A szégyen része az is, hogy nincs senki a Fideszben, aki megállítaná Orbánt. Inkább újabb és újabb verziókkal állnak elő, hogy mentsék a főnöküket. Szerecsenmosdatás zajlik.