Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Orbán Viktor a Gazprom vezetőjével tárgyalt, főleg a Déli Áramlat gázvezetékre fókuszáltak.
Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ma a parlamentben fogadta Alekszej Millert, a Gazprom vezérigazgatóját és helyettesét, Alekszander Medvegyevet.
A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a felek áttekintették Európa energiaellátásának helyzetét. Sorra vették a folyamatban lévő energiaipari projekteket, különös tekintettel a közös megvalósítás alatt álló Déli Áramlat gázvezetékre.
A megbeszéléseket követően a Gazprom honlapján megjelent közlemény szerint a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítésével kapcsolatos végső döntés október végéig megszületik. Az idén augusztusban olyan horvát sajtóhírek láttak napvilágot, hogy a Déli Áramlat az eredeti tervekkel ellentétben elkerüli Magyarországot, és helyette Horvátországon keresztül haladna Olaszország irányába.
Akkor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azt közölte, hogy a gázvezeték magyarországi előkészítése a tervezettnek megfelelő ütemben halad.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.