AZ IHM közleménye szerint "idén márciustól jelentős, 25 százalékos árcsökkenés valósul meg az internetezésben. A legnagyobb szolgáltató szándéka szerint hamarosan olcsóbb internet-hozzáférési tarifát eredményező új konstrukciók lesznek elérhetők az internet-szolgáltatók és a felhasználók számára." A Matáv képviselői a közleményre reagálva elmondták, a társaság a kormányzati adókedvezményekre is építve tervezi olyan új ADSL és kapcsolt vonali internetes konstrukciók bevezetését, amelyek révén jelentősen csökken az internetezés költsége, s amelyek elősegítik az ADSL tömeges elterjedését. A Matáv szándéka szerint 2003 márciusától átlagosan 25 százalékkal olcsóbb internet hozzáférési tarifát eredményező, új konstrukciók lesznek elérhetőek a felhasználók számára.
Az internetelérést kábelen lehetővé tevő UPC Magyarország illetékesei azt nyilatkozták, hogy az IHM részéről már többször felvetődött, hogy a széles sávú elérést is támogatják, de eddig erről nem volt konkrét egyeztetés. Mivel ez a felvetés eddig nem öltött konkrét formát, nem tudni, hogy milyen anyagi hozzájárulással segítené elő az állam a gyorsabb internetezést. Az UPC részéről közölték: a széles sávú hálózatok építésére vonatkozó befektetési célú, 50 százalékos adókedvezményt általában azért nem tudják igénybe venni az internetes vállalatok, mert a korábbi évek jelentős fejlesztései miatt veszteségesek, így további fejlesztésre nincsen forrásuk.
Az IHM ezzel szemben közleményében kifejezetten üdvözli, hogy a szolgáltatók élnek az adókedvezmények által kínált lehetőségekkel, és a tavaly elfogadott adótörvények révén a szélessávú (gyors, korlátlan) internet-hozzáféréssel rendelkezők száma az idén százezerre növekszik. A tárca a közleményben azt is bejelentette, hogy az évi 60 ezer forintos adókedvezménnyel vásárolható számítógépek tavasztól várják a vásárlókat. (MTI)
A szolgáltatók már dolgoznak a 25 százalékkal olcsóbb internet koncepcióján
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) bejelentette, hogy folyamatosan tárgyal a partnerség jegyében valamennyi szolgáltatóval, miután Medgyessy Péter miniszterelnök kedden a Parlamentben, országértékelő beszédében bejelentette: a tervek szerint márciustól 25 százalékkal csökkennek az internetezés költségei. A tárca és az internetszolgáltatók ugyanakkor eltérően ítélik meg a beruházási adókedvezmény hasznosságát.
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.