szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bár a képviselők nagyobb költségvetést szerettek volna, az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az Európai Unió hetedik kutatási keretprogramját, amely a 2007-2013-as időszakra több mint 50 milliárd eurót biztosít a kutatás, fejlesztés támogatására.

Az interneten is közvetített eszmecserében felszólaló magyar képviselők közül Herczog Edit (MSZP) üdvözölte, hogy a hetedik kutatási keretprogramban olyan ágazatok szerepelnek előkelő helyen, mint a határkutatás, a széndioxidmentes energiatermelés, a nanotechnológia és a társadalomtudományok.

Barsiné Pataky Etelka (Fidesz-MPSZ) szerint a programnak kiemelten kell koncentrálnia a kutatók közötti hálózatépítésre, és arra, hogy a strukturális alapokat jobban bevonják a kutatási infrastruktúra fejlesztésébe. Barsiné, valamint írásos hozzászólásában Harangozó Gábor (MSZP) leszögezte, a cél az, hogy a kis- és középvállalkozások könnyebben hozzáférhessenek a keretprogram által kínált lehetőségekhez. A képviselők 50 milliárd 521 millió euróban véglegesítették keretprogramra rendelkezésre álló összeget.

Az EP szoros arányban, de elutasította azt a módosító indítványt, amely megtiltotta volna, hogy olyan projekteket támogassanak a programból, amelyekben embriókat, illetve embrionális sejteket használnak kutatási célokra. Elfogadott viszont egy módosítást, amely szerint „valamennyi kutatási tevékenységet az etikai alapelvekkel összhangban kell végezni”. Nem finanszírozható a programból emberi embriók klónozására irányuló kutatási tevékenység, de a keretprogramból a felnőtt vagy embrionális őssejteken végzett kutatások igen „a tudományos javaslat és az érintett tagállam jogrendszerének függvényében".

Herczog Edit kiemelte: a társadalomtudományoknak, melyek fokozott támogatást élveznek a keretprogramban, különösen nagy jelentőségük lesz a digitális életmód jelentette mély szociális átalakulásoknak a követésében. Az ezzel összefüggő életmódváltozásokat épp a modern kutatás és technológiai fejlődés idézi elő. Fontosnak nevezte, hogy „különösen a komoly szaktudással, de szűkös eszközökkel rendelkező új tagállamok számára, hogy a strukturális és kohéziós forrásokból is jusson a kutatási infrastruktúrák fejlesztésére”.

Barsiné egyetértett azzal, hogy a támogathatóság alapjának a kiválóságnak kell lennie, mert az teszi Európát valóban versenyképessé. Szerinte az előrelépéshez három feltétel szükséges: a hozzáférés, a hálózatépítés biztosítása, a strukturális alapok jobb bevonása a kutatásfejlesztési infrastruktúrák építésébe, illetve széleskörű konzorciumok kialakítása, „hogy valóban létrejöjjön az Európai Kutatási Tér, és kutatóink ne Amerikában vagy másutt dolgozzanak”.

Harangozó Gábor írásos hozzászólásában egyebek között kiemelte, a kisvállalkozások segítése érdekében a pályázati eljárást egyszerűvé és gyorssá kell tenni, úgy, hogy ne kívánjon jelentős költségeket és időt a vállalkozásoktól.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
MTI Világ

Nincs EU-támogatás az embrió- és őssejt kutatásokra

Elutasította az Európai Parlament jogi bizottsága azt a lehetőséget, hogy az Európai Unió kutatási keretprogramján belül bármilyen uniós támogatásban részesülhessenek az emberi embrión és az embrionális őssejteken végzett kutatások.

MTI Tech

Kutatás: a Világbank elégedetlen Kelet-Európával

Kelet-Európa számos országában a kutatásra és fejlesztésre szánt kiadások még közelében sincsenek a GDP egy százalékának, miközben Finnországban az arány 3 százalék, az Egyesült Államokban pedig 2 százalék körüli. Kivétel Csehország, ahol 1,2 százalékos, míg Magyarország esetében - egy 2002. évi adatra hivatkozik a Világbank - kerek 1 százalékos.

Itthon

Az EU kutatás-fejlesztéssel lendítené fel a növekedést

Európai Unióban a kutatási kiadások jelentős növelésével akarják felpörgetni a gazdaságot és a foglalkoztatást. Az akcióterv, amelyet Philippe Busquin kutatási EU-biztos dolgozott ki, előirányozza az állami és a magánbefektetések jobb koordinációját.

Infinit Tech

Nagysebességű európai-kínai kutatási és oktatási hálózat

Az Európai Bizottság április 28-án bejelentette egy nagysebességű hálózati infrastruktúra terveinek jóváhagyását, melyhez 45 ezer európai és kínai kutató, illetve diák férhet majd hozzá – adta hírül a Koine, az InfoPark Zrt. innovációs hírlevele.

MTI Tech

Hamarosan megkezdődhet a nanotechnológiai kutatás Miskolcon

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) úgynevezett NAP-NANO pályázatának köszönhetően hamarosan megindul a kutatómunka a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány miskolci telephelyén megalakuló nanotechnológiai kutatólaboratóriumban (BAY-NANO) – jelentette be Boda Miklós, a hivatal elnöke.

Koronavírus-teszteket lopott egy csapat majom Indiában

Koronavírus-teszteket lopott egy csapat majom Indiában

A külügy nem válogat, bármilyen foglalkozással lehet diplomáciai útlevelet kapni

A külügy nem válogat, bármilyen foglalkozással lehet diplomáciai útlevelet kapni

Spanyolország biztonságos turisztikai folyosó megnyitásán dolgozik

Spanyolország biztonságos turisztikai folyosó megnyitásán dolgozik