szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

Az eszköz bemutatójára egy stadionban került sor.

Az eszköz bemutatójára egy stadionban került sor. A technológiai újdonságok között kellemes színfoltot jelent ez a megoldás, ahol minden pixel egy ember. Egy helyi labdarúgó csapat lelkes szurkolói álltak össze, és hozták létre ezt az óriás képernyőt. A dolog érdekessége, hogy a szokásostól eltérően nem színes papírlapok emelgetésével alakították ki a mozgó ábrákat, hanem a ruházatukkal. Mindegyikük egy kívül és belül más színű dzsekit viselt, és ez alatt egy harmadik színű póló volt. A kabát pontosan időzített szét- és összecsukásával érték el azt a fantasztikus látvány, amelyet az alábbi videón is lehet látni. Az ötlet annyira sikeres volt, hogy egyre több olyan bemutatót tartanak, ahol emberi képpontokkal hoznak létre mozgóképeket. Egy ilyen eseményt láthatunk itt is.

Lehet, hogy többen figyelték a hatalmas ábrákat, mint a mérkőzést

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!