Jelentős ugrás lehet a hatékonyabb energiatermelés felé © sxc.hu |
A Xinhua kínai hírügynökség szerint a szinte súrlódás nélkül közlekedő, mágnesesen levitáló, a „maglev” vasutak technológiáját alkalmazó szélkerekek már 3 m/s szélerősségnél is képesek energiát termelni. A fejelsztő cég szerint a mágnesesség alkalmazásával a működési költségeket a felére lehetne csökkenteni, s ezzel 0,4 jüan (5 cent) alá esne egy kilowattóra kitermelése. Korábban idén már egy arizonai cég is bejelentette egy nagyméretű maglev turbina építését, ám ekkora méretben ez a technológia még teszteket igényel.
Az egyre fejlődő ipar energiaigényeit kiszolgálni igyekvő Kínában ez a technológia kulcsfontosságú lehet, de a világ többi részén is alighanem üdvözölnék a gazdaságos alternatív energiaforrást. A fejlesztő cég szerint a szélkerekek segítségével akár az autópályák kivilágítása is megoldható lenne, ugyanis a turbinák mozgásához szükséges szelet az elhaladó autók által keltett légáramlat generálná.
Kína a világ ötödik legnagyobb szélenergia-termelője, a kormány céljai szerint 2010-ig eléri majd az 5 gigawattos kitermelést, 2020-ra pedig akár az 50 gigawattot, amely az ország teljes energiaigényének 4 százaléka.