A vállalkozást adóhatósággal riogató levelében ráadásul egy, a címzett szerint soha nem kézbesített másik levélre hivatkozott. Túlkapás vagy tudatos üzletpolitika többezer cég hatósággal fenyegetése? Miért csak tíz százalékuk tiltakozott?
"Korábbi március 6-i levelünkben felhívtuk figyelmüket a szoftverek nyilvántartására vonatkozó számviteli előírásokra és kértük, hogy a szerzői jogi törvény vonatkozó rendelkezései alapján, a BSA-tagvállalatok vonatkozásában, számunkra megküldeni szíveskedjenek" - kezdi október 15-én kelt levelét az egyesület. A levél egy ipari szabászollók gyártására specializálódott, mindössze egyetlen laptopját alig használó cégtulajdonos postaládájában landolt. A címzett szerint a BSA felszólítása egy számára soha nem kézbesített másik levélre hivatkozik. Hogy ezt nem is csatolták bizonyítékként, arra enged következtetni, hogy bizonyára hiba csúszott a BSA saját nyilvántartási rendszerébe.
Az egyesület és adóhatóság már márciusban is sok félreértésre okot adó megállapodására hivatkozott, amikor több ezer, APEH-hel fenyegető levelet küldött ki, hogy információt csikarjon ki cégek szoftvernyilvántartásáról a következő sorokkal: "Ismételten kérjük, hogy a szerzői jogi törvény értelmében a társaság által használt szoftverek fenti számviteli elvárásnak is megfelelő nyilvántartását a BSA tagvállalatainak vonatkozásában november 15-éig megküldeni szíveskedjenek. Felhívjuk a figyelmüket, hogy amennyiben jelen, ismételt levelünkre sem küldik meg szoftvereinek nyilvántartását, úgy gyakorolni fogjuk az APEH-BSA együttműködési szerződésben rögzített jogainkat."
A teljes cikk itt olvasható!
Mellényúlt a BSA - számítógéppel nem rendelkező céget vizsgáltak
A vállalkozást adóhatósággal riogató levelében ráadásul...