„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Közlekedési káoszt okozott egy lengyel tanuló, miután feltörte a városi tömegközlekedési vállalat informatikai rendszerét és kedvére állítgatta a villamosok váltóit.
A 14 éves, tanárai által csak mintadiáknak titulált elektronikai zseni egy TV-távirányítóhoz hasonló eszközzel állította át a Lódz városi villamosok váltóit. Legalább négy villamost kisiklatott, a balesetek következtében pedig több tucatnyian megsérültek - olvasható az Ananova brit hírportálon.
A fiú a rendőrségnek azt mondta, hogy csak szórakozásból kapcsolgatta a váltókat, az egyik balesetben azonban egyszerre tizenketten sérültek meg.
A rendőrség szóvivője szerint a diák hosszú időn át tanulmányozta a villamosok és a vágányok működését, majd egy távirányítóra hasonlító eszközt épített, amellyel a szerelvényeket és a pálya beállításait manipulálta. Az ifjú zseni a közbiztonság veszélyeztetése miatt áll majd a fiatalkorúak bírósága elé.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.