„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A CDMS II nevű szuperhűtött rendszer jelenleg a neutrínókhoz hasonlító, ún. WIMP (Weakly Interacting Massive Particles) részecskék érzékelésére van beállítva. Az elméletek szerint ezek a részecskék képesek úgy áthaladni a legtöbb dolgon, hogy az anyag ismert alkotóelemeivel bármilyen kapcsolatba lépne, így a detektorblokkokat (hét darab, egyenként hat oszlopból álló blokkból áll a detektor, amelyet germániumból és szilikonból alkottak meg) mélyen a föld alatt, egy barlangban helyezték el. A kutatók szerint így sikerül a kozmikus sugárzásban található többi részecske által okozott háttérzajt kiszűrni, mivel azok megakadnak a barlang feletti kőrétegben. Ha a WIMP az érzékelőkben megüt egy atomagot, apró, de a gép által észlelhető rezgések keletkeznek.
A kutatók Karl Ramberg svéd zenész segítségével hoztak létre egy módosított, "zenedoboz"-nak nevezett változatot a részecskedetektorból. Részecskeesemények során az ütközést érzékelő blokk felvillan és zenei hangot bocsát ki, a kísérletet megörökítő videóban ezek tekinthetőek meg - ezek mindegyike a modern kísérleti zenék hangzásvilágát idézi fel. A kutatók a mai napig még nem találtak bizonyítékot sem a sötét anyag, sem pedig a WIMP-részecskék létezésére.
