„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Tavaly novemberben 131 ezerrel, 10 millió 710 ezerre nőtt a három hazai mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma, így hazánkban száz lakosra 106,5 előfizetés jutott a hónap végén – közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
Az előfizetői szám, azaz a hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas SIM-kártyák száma alapján novemberben a Pannon piaci részesedése 34,96 százalékról 35,12 százalékra emelkedett, míg a T-Mobile-é 44,02 százalékról 43,97 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 21,02 százalékról 20,91 százalékra csökkent. A forgalmazásban résztvevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma november végén 9 millió 806 ezer volt, ami 90 ezres növekedést jelent.
A forgalmazásban résztvevő ügyfelek száma alapján a Pannon piaci része az októberi 33,38 százalékhoz képest nem változott. Ugyanakkor a Vodafone piaci részesedése 21,58 százalékról 21,52 százalékra csökkent, a T-Mobile részesedése pedig az előző havi 45,04 százalékról 45,10 százalékra emelkedett. A három mobilszolgáltató ügyfelei 2007 novemberében 4 179 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május elseje óta igénybe vehető számhordozás összesen 188 692 mobilszámot érintett.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.