„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az amerikai űrszonda, amely két hete haladt el először a Naprendszer legbelsőbb bolygója, a Merkúr mellett, és küldött a földi irányítóközpontba fényképeket, máris meglepetésekkel szolgált a kutatók számára - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Nem hasonlít a Holdhoz © AP |
A szonda most "első nekifutásra" 1213 felvételt továbbított haza. Az elemzők ezek egyikén egy pókszerű felszíni képződményt fedeztek fel. Ez valószínűleg egy szabályos becsapódási kráter, de a tudósok különösen érdekesnek tartják a 40 kilométer átmérőjű kráter központjából kisugárzó sávrendszert, amelyet nem kizárt, hogy valamiféle tektonikus tevékenység hozott létre. Mindenesetre már most erősen feltételezhető, hogy a Merkúr, amely méretét tekintve mintegy harmada a Földnek, felszíni alakzatait tekintve nem kifejezetten a Hold mása, mint azt korábban gondolták.
A Pók-kráter a Merkúr Caloris medencéjének a közepén helyezkedik el, és a több mint harminc évvel ezelőtt készített fényképek alapján készített becslésekkel szemben ez a medence is legalább 300 kilométerrel kiterjedtebb. A Messenger mostani fotója viszont arra mutat, hogy a Caloris-medence legalább 1550 kilométer széles.
A Merkúnál eddig először és utoljára 1975-ben a Mariner-10 amerikai űrszonda járt. Ez az űreszköz is küldött fényképeket, de a Messenger mostani és később készülő felvételei jóval több részletet tárnak fel a ma meg rejtélyesnek tartott Merkúrról.
A Messenger még kétszer, az idén októberben és 2009 szeptemberében suhan el a Merkúr mellett, majd 2011-ben a bolygó körüli pályára áll. Tudományos munkájának java tulajdonképpen ekkor veszi kezdetét. Nemcsak a Merkúr felszínének teljes feltérképezése lesz a feladata, hanem például műszereinek a mérései alapján feltárja a bolygó mágneses terének jellemzőit. Emellett például a Merkúr meglehetősen ritka légkörének az összetevőire is fényt deríthet. A Merkúrnak a szó hagyományos értelmében tulajdonképpen nincs is légköre, mivel a közeli Nap forró sugárzása elfújna minden gázhalmazállapotú anyagot. Ezért csak egy, a felszínből kiáramló atomok alkotta exoszféra veszi körül.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.