„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Tavaly 33 százalékkal, 1,325 millióra nőtt a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) adatai szerint a vezetékes szélessávú hozzáférések száma.
Az ADSL-előfizetések száma egy év alatt 21,5 százalékkal 745 ezerre, míg az összes kábelmodemes hozzáférés száma közel 53 százalékkal 580 ezerre emelkedett. Az egyre népszerűbb mobil-szélessávval és az egyéb vezeték nélküli technológiákkal együtt Magyarországon a lakosság legalább 17-20 százaléka rendelkezik valamilyen, a szélessávú hozzáférést lehetővé tevő előfizetéssel.
Az NHH közleménye szerint tavaly éves szinten a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak száma 109 ezerrel csökkent. Ezen belül decemberben a csökkenés 8 ezres volt, így 2007 végén a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak száma 3,251 millió volt. A kezdeményezett hívások hossza decemberben 580 millió perc volt, ami az egy hónappal korábbihoz képest 3,19 százalékos csökkenés.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.